A Jaguár ismét ugrani készül – ezúttal Kínába

Kína, India, Peking, Új-Delhi – Elvi megállapodás született a Jaguár és a Land Rover kínai gyártásáról.

 

 

Hajdanában Nagy-Britanniában készült a gazdagság és száguldás egyik szimbóluma, a Jaguár. De brit üzemekben gyártották az akadályokat nem ismerő legendás terepjárót, a Land Rovert is. Na ennek a világnak vége. E két legendás márka tulajdonosa ma már az indiai óriáscég, a Tata Motors. Amely kínosan felsült a világ legolcsóbb autójával, a Nanóval. A szegények autója, „az indiai Trabant” ugyanis a kutyának sem kell. Viszont az Indiában gyártott Jaguárokat és Land Rovereket úgy viszik, mint a cukrot. És ha valami Indiában kelendő, biztos, hogy az lesz a másik, gazdagodó középosztállyal rendelkező ázsiai óriás piacán, Kínában is. Ezért tárgyaltak, majd állapodtak meg az indiai óriásvállalt vezetői a kínai Chery Automobile céggel egy közös üzem létrehozásáról, amely kínai földön szerel majd össze Jaguárokat és Land Rovereket. A Chery Automobile eddig kisebb és inkább tömegfogyasztásra szánt autókat gyártott, de a cég remek kínai piaci ismeretekkel rendelkezik. Tehát jól előkészítheti a „landolási terepet” a Jaguár sikeres kínai ugrásához. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez