Kínával minden holtponton van”- nyilatkozta Tibet „kormányfője” a Le Figaronak

Kína, Párizs – A száműzetésben élő tibetiek kormányfője elmondta a párizsi lapnak, hogy ők a párbeszéd hívei, hiszen a mozgalmuk erőszakmentes. Csakis a párbeszéd oldhatja meg a tibeti problémát- hangsúlyozta Lobsang Sangay. De hozzátette, hogy kilenc megbízottat menesztettek az elmúlt években Kínába és egyik sem volt eredményes. Két éve a tárgyalások holtponton vannak.

 

 A tibetiek korábban sohasem választották az önkéntes tűzhalált tömegesen. Most azért kerül erre sor, mert az emberek elveszítették a reményt. A tiltakozás más formáit megakadályozzák a kínai hatóságok: sem éhségsztrájkot, sem békés tüntetést nem lehet tartani, mert a rendőrök közbelépnek! Január óta kilenc békés tüntetőt lőttek le a kínai rendőrök – mondta

 

Tibet „kormányfője”.
Lobsang Sangay, -aki demokratikusan megválasztott vezető- elismerte, hogy különbözik elődjétől, a dalai lámától. Már csak azért is, mert száműzetésben született és Nyugaton tanult. Nézetei is radikálisabbak: nem fél attól, hogy a kínai elnyomást bírálja. Ám abban egyetértenek, hogy az önégetés tragikus fejlemény és mind a ketten lebeszélik erről a tibetieket. Egyikük sem követeli Tibet kiválását Kínából! Azt viszont igen, hogy Kína tibeti polgárai autonómiát élvezzenek.
Nemcsak gazdasági kérdésről van szó, hanem a szabadságról!- hangsúlyozta Lobsang Sangay. Egy többezer éves kultúrát és vallást nem lehet ötven vagy száz év alatt eltörölni! Egyébként a tibetiek többsége nem is élvezi a kínai gazdasági fellendülés előnyeit, hiszen az jórészt a városi körzetekre koncentrálódik. Ott pedig 90%- os a kínai többség a tibeti területeken is!
Nem veszítjük el a reményt, ősszel új vezetése lesz a kínai kommunista pártnak, talán valami javulás elképzelhető, bár az elmúlt ötven év tapasztalatai kevés optimizmusra adnak okot- nyilatkozta a párizsi le Figaronak Lobsang Sangay.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez