A leköszönő vasúti miniszter, Dinesh Trivedi, a Nemzeti Kongresszussal szoros szövetségben álló Trinamul Kongresszus nevű párt delegáltjaként került a kormányba. A most előterjesztett indiai költségvetés egyik kulcseleme az állami ártámogatások csökkentése. A szubvenciók az indiai GDP 2,5 százalékát teszik ki, ezt az arányt most 1,7 százalékra csökkentik. És az egyik fájdalmas lépés a vasúti tarifák emelése. Indiában tíz éve nem nyúltak a vonatjegy árához. Az indiai állami vasúttársaság naponta 23 millió embert szállít. Az üzemanyagköltségek közben növekedtek és egyre kevesebb pénz jut pl. a biztonsági berendezések karbantartására. Ezért rengeteg a baleset. Tehát a kormány elkerülhetetlennek ítélte a tarifa emelését. Az eredeti verzió drasztikusabb volt, végül a tarifa kilométerenként csak 0,1 dollárcenttel emelkedik. Ez kívülről nézve jelképes, de a legszegényebb utasoknak már ez is sok, ezért tömeges a tiltakozás, amelynek egyik fő szószólója a miniszter mögött álló párt elnöke. A tárcavezető szakmai megfontolásból ragaszkodott az emeléshez, de mivel, posztját pártjának köszönheti, bejelentette lemondását. (BBC)
(Visited 1 times, 1 visits today)