Kuvaitba szállították azt az amerikai katonát, aki pár napja 16 civilt ölt meg

Afganisztán, Kabul – Az amerikai védelmi miniszter szerint, ha bűnössége bebizonyosodik, akár halálra is ítélhetik

 

 

A Pentagon szóvivője közölte: elszállították Kuvaitba a civilek megölésével gyanúsított őrmestert. Az indoklás szerint nincs megfelelő amerikai katonai fegyintézet Afganisztánban. Erről az amerikaiak hivatalosan is tájékoztatták Hamid Karzait. Az afgán elnök nehéz helyzetben van, mert a parlament nyilvános afganisztáni pert követel. Ezt a követelést tüntetők is támogatták több helyen az országban. De az amerikaiak soha nem adják ki másoknak a saját katonáikat, még akkor sem ha súlyos háborús bűn elkövetésével gyanúsítják őket. Az afgán elnök korábban, még nyugodtabb időkben, felhatalmazást kapott a törzsi vezetőktől, hogy egyezményt kössön az Egyesült Államokkal a 2014-es csapatkivonást követő „stratégiai partnerségről”. Vagyis népes amerikai szakértői gárda további állomásoztatásáról. Azóta megtörtént a Korán égetés és a 16 civil, köztük 9 gyerek megölése. Ezért a korábbi beleegyezést könnyen visszavonhatják a törzsi vezetők. Az amerikai őrmesterről annyi derült ki, hogy korábban többször is szolgált Irakban. Ez a mostani volt első afganisztáni küldetése. A lövöldözés körülményeiről továbbra sem nyilatkoznak az amerikai szóvivők. Leon Panetta védelmi miniszter viszont kijelentette: ha a bíróság előtt is bebizonyosodik az őrmester bűnössége, akár halálra is ítélhetik. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez