Médiacenzúra Mianmarban az ellenzék számára sorsdöntő pótválasztás előtt

Mianmar- Az egykori Burmában az utcán már szabad bírálni a katonai rendszert, a rádióban és a televízióban még nem! Ez derült ki, amikor az ellenzék vezére elkészítette választási felhívását a közszolgálati rádió és televízió számára. Aung San Suu Kyi választási felhívását jóváhagyta a mindenható médiahatóság, csak épp apró korrekciót eszközölt: kihúzta a szövegből azokat a részeket, amelyek arra utalnak, hogy az ország nem jogállam és az emberi jogokat ott nem respektálják kellőképp.
Mire hivatkozott a médiahatóság? Arra a törvényre, amely megtiltja a kormányzó párt és a hadsereg bírálatát a közmédia területén! Ezzel is be akarja biztosítani uralmát a katonai rendszer, amely civilbe öltözött és bevezette a demokráciát, de gondoskodott arról, hogy a hatalom továbbra is az ő kezében maradjon. A parlamentben pl. minden negyedik széken katona ül hivatalból, a többi helyet pedig a kormánypárt szerezte meg, amelyben meghatározó szerepet játszanak a civilbe öltözött tábornokok.
Mégis miért küzd akkor az ellenzék? Azért állít jelöltet mind a 48 helyen az április elsejei pótválasztáson ,hogy legalább hallassa hangját a parlamentben. Az ellenzék vezére Aung San Suu Kyi 90-ben megnyerte a választást, de a hadsereg érvénytelenítette azt. A pártokat betiltották, és csak most kezd éledezni a demokrácia Mianmarban:  „Nem táplálok illúziókat, a céljainkat még nem értük el, hazánk még nem jogállam, az emberi jogokat nem respektálják, és a katonai diktatúra bármikor visszatérhet!”-  jelentette ki az ellenzék vezére, akinek csak cenzúrázott választási felhívását láthatják a közszolgálati televízióban Mianmar polgárai.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez