Kalkutta bekékül

India, Kalkutta – A 15 milliós kelet-indiai metropolisz vezetése minden középületet kékre festet. Merthogy ambícióinak határa csak a kék ég.

 

Indiában nem szokatlan a hasonló döntés. Az északi nagyváros, Jaipur például a rózsaszínt választotta, de ezzel csak igazodott a városképhez, amelyet a rózsaszínre emlékeztető agyagépültek határoztak meg. Kalkutta bekékítése viszont ideológiai-politikai döntés. A 15 milliós város vezetése ugyanis nagyon ambiciózus fejlesztési célokat fogalmazott meg és ezek határa csakis a csillagos ég, vagy az indiai mondás szerint: a ragyogó, tiszta kék égbolt lehet. Tehát mostantól a középületeket kékre festik. Ugyanez érvényes az utca és útjelző táblákra is, de még a hagyományosan sárga taxik sem lehetnek kivételek. A magántulajdonban lévő épültek átfestését persze nem lehet rendeletben szabályozni. De lehet jótékony ajánlást tenni. És mivel Indiában a magánbiznisz jövedelmezősége még mindig sok tekintetben az állami jóindulattól függ, vélhetően a privát tulajdonú épületek is bekékülnek. A helyi ellenzék és a sajtó viszont figyelem elterelő, pótcselekvésnek tartja kékítést. A 15 milliós metropoliszban rossz a tömegközlekedés, a repülőtér egyre inkább elmarad a nemzetközi normáktól, az utcák piszkosak, a szegénység, a munkanélküliség jelei a hétköznapi élet minden területén érzékelhetők. Ezeken a gondokon csak konkrét cselekvéssel lehetne változtatni és a célokat nem a soha el nem érhető égbolton, hanem a földön járva kellene kijelölni – írja a bekékítést bíráló kalkuttai sajtó. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez