Iszlamabad elismerte, hogy a NATO a pakisztáni légtéren át szállít utánpótlást Afganisztánba

Pakisztán, Iszlamabad, Karacsi – A szárazföldi útvonalak továbbra is zárva vannak, a tavaly novemberi NATO „baráti tűz” miatt, amelyben 24 pakisztáni katona halt meg.

 

 

A pakisztáni vezérkar is megerősítette azt az amerikai információt, amely szerint Pakisztán a légterét már megnyitotta az Afganisztánba irányuló szállítmányok előtt. De csakis gyógyszerekről és élelmiszerről van szó – hangsúlyozta a pakisztáni katonai szóvivő. A két szárazföldi útvonal még mindig zárva. Kamionok százai vesztegelnek Karacsi kikötőjében és Pakisztán észak-nyugati törzsi területén, de a blokád a többszöri biztató ígéret ellenére is fennáll. Jelenleg Oroszországon és a volt szovjetköztársaságokon keresztül tud csak hadianyagot szállítani a NATO Afganisztánba. Az Egyesült Államok és az észak-atlanti szövetség vizsgálata elismerte, hogy tavaly novemberben tévedésből pakisztáni katonákat támadtak. Ezért Washington és Brüsszel sajnálatát fejezte ki, de a formális bocsánatkérés, amit Pakisztán elvárt volna, elmaradt. Még inkább feldühítette a pakisztáni katonai vezetést, hogy a NATO szerint Pakisztánt is felelősség terheli a „baráti tűzért”, mert ellentmondásos információkat adtak csapataik tartózkodási helyéről. (RFI)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez