Gyorsított francia kivonulás Afganisztánból

Franciaország, Párizs – Franciaország már idén hazavisz 1000 katonát, a tervezett 600 helyett.

 

 

Meglehetősen fagyos légkörben zajlott Karzai afgán elnök párizsi látogatása. Január huszadikán egy afgán katona lelőtt négy fegyvertelen francia kiképző tisztet. Ez az esemény adta meg a vizit „alaphangját”. Sárközy már korábban jelezte, felgyorsítja a francia kivonulást. Most egy enyhített, az Egyesült Államokkal egyeztetett kivonási változatot ismertetett Karzainak. Franciaország már ebben az évben kivon 600 katonát és megkezdi az ellenőrzés átadását az afgán hadseregnek a kapiszai régióban, amelyet eddig a franciák kontrolláltak.2013-ban pedig megkezdődik a teljes kivonulás, amit eredetileg csak 2014-re irányoztak elő. Francia katonai szakértők szerint komoly logisztikai bonyodalmakat okozhat a többi NATO országéhoz képest előrehozott kivonás. Afgán részről is bírálják a francia döntést, mert a saját hadsereg idén még aligha fogja tudni betölteni az ellenőrző szerepet a Kapisza-völgyben. Sárközy, amikor megválasztották, még az afganisztáni francia szerepvállalás elkötelezett híve volt. De most, a nehéznek ígérkező újraválasztási kampány elején, már igazodni kénytelen a közvéleményhez, amelynek szemében népszerűtlen az afganisztáni háború. Franciaország jelenleg 3600 fős kontingenst állomásoztat Afganisztánban és a beavatkozás kezdete, 2001 óta 82 katonát veszített. (Le Monde)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez