Japán kéri a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy nyisson irodát Fukusimában

Japán, Tokió – Ezt maga a külügyminiszter jelentette be, miután a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 10 tagú szakértő csoportja megkezdte a fukusimai atomerőmű biztonsági rendszerének felülvizsgálatát.

 

 Koicsiro Gemba külügyminiszter választó kerülete egyébként Fukusima, így neki különösen fontos, hogy a helyi polgárok megnyugodjanak: immár biztonságban vannak.

 

A tavaly márciusi katasztrófát követően több tízezer embernek kellett elköltöznie és sokan még ma sem térhettek vissza. A japán hatóságok olyan ügyetlenül kezelték a válságot, hogy a közvélemény bizalmatlanná vált és ennek következtében az ország 54 atomerőművének többsége áll. Emiatt a szakértők komoly áramhiányt jósolnak.
A japán kormány szavahihetőségét nem javította, hogy kiderült : a fukusimai katasztrófa koordinációs bizottságának üléseiről nem készült jegyzőkönyv! A kormány most megígérte, hogy a jövőben ilyesmi nem fordulhat elő. Azért szeretnék, ha a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség állandó irodát nyitna Fukusimában, mert az ő szakvéleményüket elfogadná a japán közvélemény, amely szeretné, ha a távol- keleti szigetország előbb-utóbb szakítana a nukleáris energiával éppúgy, mint Németország. Tokióban üzleti-  és kormányzati körök viszont arra mutatnak rá, hogy horribilis költséggel járna az atomerőművek bezárása.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez