Véres holdújév Szecsuanban

Kína, Szecsuan – A rendőrök a Tibet szabadságát követelő tüntetők közé lőttek a holdújév napján. Egy felvonuló meghalt, legalább harmincan megsebesültek – a „Szabad Tibet” emberi jogi szervezet közlése szerint.

 

Az információt a tibeti emigráns kormány is megerősítette honlapján. Az indiai Dharmszalában működő nem hivatalos tibeti kabinet honlapján azt írta, hogy a halálos áldozatok száma akár több is lehet. A „Szabad Tibet” szerint egy 49 éves férfi halt meg a rendőrségi tűzben. A szervezet vezetője, Stéphanie Bridgen, az AFP hírügynökségnek nyilatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy a sebesülteket a hozzátartozók nem merik kórházba vinni, mert félnek a megtorlástól. A dél-nyugat- kínai Szecsuánban sok tibeti él és mostanában itt zajlanak a nagyobb tibeti autonómiát követelő megmozdulások. Szecsuán volt helyszíne több tibeti szerzetes önkéntes tűzhalálának vagy önégetési kísérletének is. A mostani tüntetést azért tartották, mert a rendőrség letartóztatta azokat az aktivistákat, akik a tibeti szabadságot követelő röplapokat osztogattak. A külvilágtól gondosan elzárt Tibetben 2008-ban voltak utoljára heves tüntetések, amelyek véres összecsapásokba torkolltak. . A mostani szecsuani rendőr sortűz 2008 óta a legsúlyosabb, Tibettel kapcsolatos megtorló fellépés volt.(AFP, Le Monde)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez