Visszavárjuk Észak-Koreát a tárgyalóasztalhoz

Egyesült Államok, Washington, Phenjan – Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea szerint fennáll a lehetőség az Észak-Koreával korábban megszakadt nukleáris leszerelési megbeszélések újrakezdésére.

 

 

Magas rangú amerikai, japán és dél-koreai diplomaták washingtoni tárgyalásai zárultak ezzel a konklúzióval. Korábban a kelet-ázsiai ügyekben illetékes amerikai államtitkár-helyettes alaposan tájékozódott a térség fontos országaiban – kivéve Észak-Koreát. Az persze nem zárható ki, hogy közvetett, titkos csatornákon az új phenjani vezetéssel is kapcsolatba lépett. Még 2005-ben kezdődtek az un. hatos csoporton belül a tárgyalások a két Korea, Kína, az Egyesült Államok, Japán és Oroszország között. Akkor Phenjan vállalta, hogy élelmiszer segély ellenében lemond atomprogramjának katonai részéről. Tehát csakis békés célú erőművet épít. Persze a gyanú már akkor is fennállt, hogy ez csak taktika, hiszen Észak-Korea atomhatalmi ambíciói mindenki számára evidensek voltak. 2009-ben Észak-Korea kivonult a tárgyalásokról és azóta nyugtalanító atomkísérleteket is végrehajtott, sőt új hordozó rakétákat is kifejlesztett. De továbbra is súlyos élelmiszerhiánnyal küzd. A partner országok most lehetőséget adnak az új vezetőnek, Kim Dzsong Unnak a nyitottabb diplomáciára, az elszigetelődésből való kitörésre. Némi optimizmusra ad okot, hogy az AP amerikai hírügynökség nemrég állandó irodát nyitott Phenjanban. Az észak-koreai rezsim eddig nem adott engedélyt nyugati sajtószerveknek állandó tudósítói iroda létesítésére.(BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez