Azonosították a gyalázatos videón vizelő katonákat

Afganisztán, Egyesült Államok, Washington – A Youtube-on is látható klipen, egyenruhás amerikaiak tálib harcosok holttestére vizelnek.

 

 

A felvételről időközben kiderült, hogy valódi és a képen látható katonák közül kettőt azonosítottak is. A négy tengerészgyalogos tudta, hogy filmezik őket. Miközben a tálib harcosok holttestére vizelnek, azt mondják, „szép napot pajtások”.A Pentagon szóvivője közölte, hogy rendkívül aggasztónak tartja a felvételt és azt is mondta, hogy vizsgálat kezdődött. Ami a felvételen látható, természetesen összeegyeztethetetlen a tengerészgyalogság morális értékrendjével – tette hozzá. Megszólalt Hillary Clinton is. A külügyminiszter asszony szerint nemcsak azokat kell felelősségre vonni, akik a felvételen láthatók, és akik a klipet készítették. Hanem azokat is, akik az egész botrányos akcióról tudtak, de hallgattak róla. Egy afganisztáni parlamenti képviselő azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy mindenki elítéli azokat a szörnyűségeket, amelyeket a tálibok kormányzásuk alatt elkövettek. De minden jóérzésű afgán elítéli a holttestek meggyalázását is. Amerikai muzulmán szervezetek is hasonló szellemben foglaltak állást. Természetesen elítélték a holttestgyalázást a tálibok is, de egyik képviselőjük úgy nyilatkozott, hogy a béketapogatózások ettől függetlenül folytatódhatnak.

 

Annak idején Irakban készültek hasonló, botrányt kavaró felvételek. Afganisztánban jelenleg kilencven ezer amerikai katona állomásozik, köztük 20 ezer tengerészgyalogos. A tervek szerint 2014-ben kivonják Afganisztánból a harcoló külföldi katonákat. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez