Kína, Peking – A kínai hatóságok hajlandók újra megvizsgálni, hogy reálisan állapították-e meg az ellenzéki művész adóhátralékát.
A híres pekingi olimpiai stadion tervezésében is részt vett építész, szobrász, festő Ai Weiwei tavaly novemberben hivatalos felszólítást kapott az adóhatóságtól 2,4 millió dollárnyi adóhátralék befizetésére. Az ellenzéki megnyilvánulásairól is híres művész szerint a követelés alaptalan. A hatóságok politikai tevékenységét torolják meg az adóelkerülés ürügyén kiszabott szankcióval. Az ügy nagy nyilvánosságot kapott a kínai internetes fórumokon. Ai Weiwei szimpatizánsai adakozásba kezdtek. Harminc ezren küldtek pénzt a művésznek, aki ügyvédei segítségével, hivatalos formában vitatta az adóhatóság eljárását. Ehhez azonban több mint egymillió dollárt kellett letétbe helyeznie. Ez az összeg az adományokból össze is jött. A művész most kapott választ a kínai hatóságoktól. Eszerint újra megvizsgálják az adóhátralék ügyét, az újabb állásfoglalás két hónap múlva várható.
Ai Weiweit tavaly 81 napig előzetes letartóztatásban tartották, majd szabadon engedték és ezután indult a hivatalos adóügyi eljárás. A művész, akinek műtárgyai világszerte láthatók, gazdag ember és szinte zsebből ki tudná fizetni a büntetést. Az adományokat azért fogadta el, mert az adakozást a politikai szolidaritás jelének tekinti. Az ügy nemcsak Kínában, világszerte is nagy visszhangot kapott. És ez láthatóan zavarja a kínai hatóságokat. Az elmúlt hetekben három kínai ellenzékit is több éves börtönre ítéltek. De Ai Weiwei túlságosan ismert, szimbolikus figura, aki az ArtReview magazin szerint a világ legbefolyásosabb művésze. Szóval vele egyelőre még kesztyűs kézzel bánnak a kínai hatóságok. (BBC)
(Visited 1 times, 1 visits today)