Kínában a számvevőszék megnyomta a vészcsengőt!

Kína, Peking – Pekingben a Központi Számvevőszék közzétette legfrissebb jelentését, amely szerint a problematikus önkormányzati hitelek összege meghaladja az 530 milliárd jüant! Ez amerikai dollárban kb. 84 milliárd dollárt jelent! Ez még a világ második legnagyobb gazdaságában is hatalmas összeg.

 

A South China Morning Post című lap visszautal arra, hogy 2008- ban a nagy nemzetközi válság miatt a pekingi hatalom úgy határozott: hatalmas élénkítő csomaggal védi ki a nemzetközi pénzügyi válság káros hatását. Nagyon megkönnyítették a hitelek felvételét és arra buzdították az önkormányzatokat, hogy a helyi fejlesztésekkel ellensúlyozzák a kieső exportot. A hatalmas ösztönző csomag meg is tette a hatását, de úgy működik, mint egy időzített bomba: a felvett hiteleket vissza is kell fizetni és nem minden önkormányzat képes erre!
A Nobel díjas amerikai közgazdász, Krugmann néhány héttel ezelőtt már felhívta a figyelmet arra a New York Timesban, hogy Kínában többféle buborék is van a rendszerben és bármikor bármelyik kipukkadhat! Ilyen pl. az ingatlanbuborék is, amely az amerikaihoz hasonló pénzügyi katasztrófát okozhat a Nobel díjas közgazdász szerint.
A kínai központi hatalom azzal érvel, hogy a bankrendszer képes kezelni a válságot, és ha mégis bonyodalmak lennének, akkor rendelkezésre áll a hatalmas devizatartalék, amelynek értéke jelenleg több mint háromezer milliárd dollár !
Pekingben az újévben jelentették be, hogy a jövőben kevésbé korlátozzák majd a jüan felértékelődését. Ennek azért van jelentősége, mert így a spekulációs tőke számára csökkenhet Kína vonzereje. Persze a globális visszaesés ez ellen hat, hiszen a lassuló kínai gazdaság még mindig rohamléptekkel fejlődik Észak Amerikához, Európához vagy épp Japánhoz viszonyítva. Így a külföldi befektetők számára Kína továbbra is igen vonzó piac, és a kormány nagy bizalmat élvez külföldön, hiszen minden eddigi pénzügyi problémát igen profi módon kezelt a világgazdasági válság kirobbanása óta …

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez