Eldőlt a hosszú versenyfutás: Japán a Boeing és az európai országokból álló Eurofighter konzorcium helyett a Lockheed Martint választotta. Tokió 42 darabot rendel az F-35-ös lopakodó harci gépből a Boeing által kínált F-18-as illetve az Eurofighter Tájfunja helyett. A következő pénzügyi évben az első négy gépre 706 millió dollárt fordít a japán költségvetés, a további szállítás ütemezéséről és az árakról még intenzív tárgyalások lesznek. Már csak azért is, mert a Lockheed az F-35-ös vitathatatlan képességein túl azzal is vonzóvá tette ajánlatáét, hogy a gépeket részben Japánban szerelik össze. A megrendelés csak az Egyesült Államokban 10 ezer új munkahelyt jelent, de javítja a foglalkoztatást Japánban is. Az F-35-ös egyébként hosszútávon a Pentagon preferálta típus is, ezzel a géppel látják el a haditengerészetet, a tengerészgyalogságot és alkalmazzák a légi erőben is. Az F-35-ösök gyártása és hadrendbe állítása az amerikai történelem egyik legnagyobb fegyverkezési programja, összesen 238 milliárd dollárt emészt fel. Ez a jövő harci gépe és Japán az USA egyik legfontosabb stratégiai partnere, ötven ezer amerikai katona állomásozik jelenleg is Japánban. És most, amikor már Kína is a saját lopakodó modelljén dolgozik és az Észak-koreai hatalmi váltás miatt újabb bizonytalansági tényezők befolyásolhatják a Csendes óceáni térség erőviszonyait, Japán még időben döntött öregedő harci gép parkjának radikális modernizálásáról, amellyel a tokiói honvédelmi minisztérium hivatalos közleménye szerint „létfontosságú lépést” tett biztonsága garantálásáért.(AP)
(Visited 1 times, 1 visits today)