Kabulban helyi idő szerint délben egy öngyilkos merénylő robbantott, az északi nagyvárosban, Mazari Sarifban egy kerékpárra helyezett szerkezet robbant, itt négyen haltak meg, Kandaharban csak sebesültjei vannak a merényletnek. Kabulban legalább 54-en haltak meg, az óváros síita szentélyében elkövetett merénylet sebesültjeinek száma 150. A koordinált akciók célpontja tehát az afganisztáni síita közösség, amely kedden ünnepelte az ásúrát. Ez a síiták egyik legnagyobb ünnepe. Afganisztánban még soha nem volt ennyi halálos áldozatot követelő, vallási hátterű terrortámadás. A síiták kisebbségben vannak, de az elmúlt tíz évben viszonylagos biztonságban gyakorolhatták vallásukat és ülhették meg ünnepeiket. Ellentétben pl. Pakisztánnal vagy Irakkal. Az iszlám síita irányzatát leginkább a kb. négymilliós hazara kisebbség követi. A hazarák az ország nyugati, Iránnal hatásos területein élnek. De természetesen az afganisztáni nagyvárosokban is vannak síita közösségek.
A kabuli rendőrfőnök szerint egyelőre senki nem vállalta a robbantást és pillanatnyilag nincs még gyanúsított. Egy tálib csoport közleményben ítélte el a merényletet. Ugyanakkor a szakértők arra is emlékeztetnek, hogy 1996 és 2001 között, amikor a tálibok voltak hatalmon, a síiták nem ülhették meg ünnepeiket Afganisztánban.(Le Monde)