Újabb verzió látott napvilágot a november 27-i NATO csapásról, amelyben 24 pakisztáni katona halt meg. A NATO hivatalosan bocsánatot kért a tévedésért és a történtek alapos kivizsgálását ígérte. Hasonló szellemben nyilatkozott két amerikai miniszter is. Hillary Clinton a külügyi – és Leon Panetta a védelmi tárca vezetője egyaránt csillapítani igyekezett az indulatokat jelezve, hogy a jó viszony a két ország kölcsönös érdeke.
De a vita folytatódik arról, mi is történt valójában vasárnap hajnalban. Az afgán-pakisztáni határtérség gyakorlatilag a tálibok ellenőrzése alatt áll. Az afgán kormányerők és NATO csapatok tálib bázisokat támadtak, pakisztáni területen. És ehhez engedélyt kértek a pakisztáni katonai vezetéstől. A Wall Street Journal, meg nem nevezett amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az afganisztáni NATO parancsnokság megkapta az engedélyt a megadott körzetben végrehajtandó akcióra. De a pakisztáni vezérkar közben elfelejtette jelezni, hogy ott egy pakisztáni állás is van. A Wall Sreet Journalt tájékoztató források utaltak rá, hogy gyakran problematikus a konzultáció a pakisztáni vezetéssel, amelyet nem is mindig tájékoztatnak előre minden akcióról az amerikaiak. Mert attól félnek, hogy az információ eljut a tálibokhoz.
Afganisztáni források korábban azt mondták, hogy a pakisztáni állásból nyitottak tüzet a NATO helikopterekre, amelyek csak „visszalőttek”. Pakisztán ezt cáfolta és egy illetékes azt mondta: a pakisztáni katonák álmukban haltak meg, továbbá azt is, hogy a NATO akkor sem állította le a támadást, amikor ezt a pakisztániak kifejezetten kérték. Sok tehát a bizonytalanság és van még rengeteg tisztázni való – minden oldalon. Az amerikaiak december végére ígérik a vizsgálat lezárását, kérdés persze, hogy „publikus” lesz-e végeredmény. (Le Monde, Wall Street Journal)