Pakisztán bojkottálja a nemzetközi Afganisztán konferenciát

Pakisztán, Iszlamabad – A távolmaradás a vasárnapi NATO támadás következménye.

 

Nem csitul a pakisztáni közvélemény felháborodása, amit a vasárnapi NATO támadás váltott ki. A szövetség helikopterei az afgán-pakisztáni határvidéken zajló harcok során tévedésből pakisztáni állásokra tüzeltek, a halálos áldozatok száma 24. A NATO főtitkára elismerte a melléfogást és bocsánatot kért. Hasonló szellemben nyilatkozott két amerikai miniszter is. Leon Panetta a védelmi- és Hillary Clinton a külügyi tárca vezetője is sajnálatát fejezte ki és kölcsönös érdeknek nevezte az amerikai-pakisztáni viszony javítását. De egyelőre nem tartunk itt. Sőt, a pakisztáni ellenzék az Egyesült Államokkal fennálló mindenfajta együttműködés azonnali megszüntetését követeli. Ez politikai, katonai és főleg gazdasági szempontból szinte öngyilkosság lenne Pakisztán számára. A kormánynak persze azért tenni kellett valamit, amivel némileg csillapítani tudja a NATO és főleg Amerika-ellenes indulatokat. Ezért a keddi kabinetülés úgy döntött, hogy Pakisztán nem vesz részt a jövő héten Bonnban rendezendő nemzetközi Afganisztán konferencián. És bár nem Pakisztánon múlik elsősorban az Afganisztánnak nyújtandó gazdasági támogatás, Pakisztán közreműködése nélkül szinte semmilyen Afganisztánnal kapcsolatos programból nem lehet valóság. A fontos Afganisztánba vezető szárazföldi útvonalak egy része Pakisztánon keresztül halad, továbbá a határ pakisztáni oldalán a pastu törzsi területeken sok tálib bázis is található. E ténnyel függ össze a vasárnapi „baráti tűz” és emiatt feszült már régóta az amerikai-pakisztáni viszony. Afganisztáni katonai források szerint a tálibok a pakisztáni hadseregtől kaptak támogatást a vasárnap hajnali harcok közben és a NATO helikopterek ezért támadták a pakisztáni állásokat. Iszlamabad határozottan cáfolja ezt a verziót. A vita jelenleg holtponton van, a NATO szárazföldi utánpótlás vonalait továbbra is zárlat alatt tartja Pakisztán. De előbb- utóbb túl kell lépni az incidens okozta bizalmatlanságon, mert ebből csak a tálibok profitálnak, akik végső soron nemcsak a kabuli, hanem az iszlamabadi kormányt is illegitimnek tekintik és megdöntésükért harcolnak.(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez