Az indiai maoista lázadók új hadüzenete

India, Új-Delhi – Pár hónap tűzszünet után ismét összecsapások zajlanak a nagyobb törzsi önállóságért harcoló fegyveresek és a központi hadsereg között India Nyugat-Bengália nevű államában.

 

 

Májusban új főminiszter került Nyugat-Bengália élére a helyi választások nyomán. Ő már a kampányban is hirdette: megbékélésre törekszik a maoista lázadókkal. Semleges közvetítőket kért fel a tárgyalások előkészítésére. A fegyveresek azonban, akik hivatalos programjuk szerint a helyi törzsek jogaiért és általában falusi szegényekért harcolnak, nem bíztak a mediátorok pártatlanságában. Ennek ellenére október elején tűzszünetet hirdettek. Ezt elfogadta a központi kormány is. De a nyugalom nem sokáig tartott. A kormány nem vonta vissza erőit a lázadók ellenőrizte területek közeléből és időnként rajtaütésszerű akciókat is végrehajtottak. Az elmúlt hét végén a lázadók több búvóhelyére is lecsaptak és két vezetőjüket őrizetbe vették. Válaszképp a maoisták megöltek egy magas rangú állami hivatalnokot, majd hivatalosan is bejelentették, hogy vége a tűzszünetnek.

 

India öt államában zajlik maoista ihletésű lázadás. 2010-ben 145-en haltak meg egy vasúti balesetben, amelyet a maoisták által szervezett szabotázs okozott, legalábbis a kormány hivatalos verziója szerint. A központi erők 2009 óta 50 ezer katonát mozgósítottak, de nem sikerült elfojtani a fegyveres mozgalmakat. A szomszédos Nepálban, ahol évtizedekig zajlott a maoista lázadás, sikerült békét teremteni, sőt még arról is megállapodás született, hogy az egykori gerillák csatlakoznak az állami hadsereghez.(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez