Barbár módon végeztek ki két nőt Afganisztánban

Afganisztán, Ghazni – Az özvegy anyát és lányát tálib harcosok kövezték halálra „erkölcsi elhajlás” miatt.

 

 

Sokat mond az afganisztáni viszonyokról, hogy a halálra kövezés az egyik stratégiainak tartott délkeleti városban, Ghazniban történt, mindössze háromszáz méterre a kormányzó irodájától és a nemzetközi ellenőrzés alatt álló tartományi újjáépítési csoport központjától. Tálib harcosok törtek be a lányával élő özvegyasszony házába, kirángatták az utcára és ott halálra kövezték őket. Az indok: erkölcsi elhajlás, házasságtörés. Az ügyben két férfit is őrizetbe vettek. A barbár kivégzés a szomszédok teljes közönye mellett zajlott le. A helyi vallási vezetők korábban felhívták a lakosságot, hogy legyen éber és jelentsen minden, a szigorú iszlám törvénykezésbe ütköző tettet. Ghazni a Kabult Kandaharral összekötő út mentén fekszik, fontos közlekedési és kereskedelmi központ. A tervek szerint azon körzetek között van, ahol hamarosan az afgán biztonsági erők veszik át az ellenőrzést a NATO csapatoktól.

 

És még egy jellemző adalék az afgán valóságról. Épp a napokban javasolta az EU kabuli főképviselője, hogy ne vetítsék le azt a dokumentumfilmet, amely az unió támogatásával készült és az afgán nők kiszolgáltatottságáról szól. Az uniós diplomaták a filmben megszólaló nők biztonságáért aggódnak. A legfrissebb fejlemény tükrében egyáltalán nem alaptalanul…(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez