A koronavírus még mindig tombol a Közel-Keleten

Az Egyesült Arab Emírségekben eddig 70-en fertőződtek meg a vírussal, s 10-en pedig a koronavírus valamelyik szövődményébe haltak bele. Szaúd-Arábiában rosszabb a helyzet: a hatóságos szerint a vírus immár 282 emberrel végzett. Ez pedig azt jelenti, hogy a fertőzöttek negyven százaléka meghal, ami magas halálozási rátának számít. 

A vírustól annak 2012. szeptemberi megjelenése óta 688-an fertőződtek meg. Ebből 353-an meggyógyultak, 53-an továbbra is kezelés alatt állnak – közölte a szaúdi egészségügyi minisztérium kedd este.

A fertőzöttek számának felülvizsgálatát is a MERS elleni hatékonyabb fellépés érdekében végezték el. A minisztérium azt is értésre adta, hogy a halálos áldozatok számára vonatkozó nagyobb adat nem azt jelenti, hogy az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt volna az áldozatok száma, hanem elsősorban azt, hogy áttekintették a statisztikákat, és korábban be nem számított eseteket is felvettek a listákra.A MERS (közel-keleti légúti megbetegedés, Middle-East Respiratory Syndrome) lázat, veseelégtelenséget és súlyos tüdőgyulladást okozhat. A betegek 40 százaléka belehal a fertőzésbe, védőoltás egyelőre nem létezik.

A súlyos akut légzőszervi megbetegedést okozó SARS vírushoz hasonló koronavírus – amelynek kezelésére egyelőre nincs hatékony mód – 2012 szeptemberében jelent meg Szaúd-Arábiában. Azóta Egyiptomban, Hollandiában, Iránban, Jordániában, Libanonban és az Egyesült Államokban is diagnosztizáltak már megbetegedést.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez