Várat magára az afrikai-arab közös piac

Az arab-afrikai csúcson a terrorizmus elleni közös harcról beszéltek, de nem sikerült megállapodni egy afrikai-arab közös piacról.

 A terrorizmus elleni harc fontosságát hangsúlyozta a zárónyilatkozat, amely elítélte a terroristáknak történő váltságdíj fizetést is. A dokumentum kívánatosnak nevezi egy arab-afrikai közös finanszírozási mechanizmus létrehozását, de nincs szó benne valamiféle afrikai-arab közös piac kialakításáról, holott sokan vártak a csúcstól hasonló kezdeményezést. Legutóbb még 2010-ben, tehát az arab tavasz előtt volt hasonló csúcs, ráadásul azt épp abban a Líbiában tartották, ahol azóta megbukott az akkori rendszer. A találkozó azzal kezdődött, hogy a házigazda Kuvait 1 milliárd dolláros kedvező kamatozású hitelt ajánlott fel az afrikai országoknak. Ez az összeg önmagában jelentős, de a kontinens egészének igényeihez mérten elenyésző. Csak az afrikai energiaszektor fejlesztéséhez évente 30 milliárd dollárra lenne szükség a Világbank szerint. Ugyanakkor Afrika nem feneketlen hordó. A gazdasági növekedés 5 százalék körüli lesz idén és jövőre is a becslések szerint. Afrikában van a világ olajkészletének 12, és aranytartalékának 42 százaléka, hogy az egyéb ásványi kincsekről ne is beszéljünk. Közben az Öböl menti együttműködésben részvevő olaj- és gáztermelő országok kb. 2 ezer milliárd dollár befektethető tartalékokkal rendelkeznek, de a sejkségek egyelőre inkább az USA-ba és Európába viszik a pénzüket és nem Afrikába.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez