A kanadai kormány bejelentette, hogy véget vet a moratóriumnak, és újrakezdik a kitoloncolásokat Haitibe és Zimbabwe-be. Bevándorlási tisztviselők előzetes számításai szerint ez a döntés 3500 embert fog érinteni.
A döntés kritikusai szerint az ország még mindig nem áll készen ezeknek az embereknek a visszafogadására. A természet által okozott katasztrófák párosulva a politika hatásaival kilátástalan helyzetbe hozta ezeket az országokat. Még mindig a küzdelem határozza meg a mindennapokat.
Chris Alexander Bevándorlási miniszter és Steven Blaney Közbiztonsági miniszter jelentette be, hogy feloldották az ideiglenes korlátozásokat mindkét országban. A döntés értelmében minden menekültnek hat hónap után kell azzal számolnia, hogy visszaküldik a saját országába, feltéve, ha nem rendelkezik jogi személyiséggel.
Ez után a döntés után mindösszesen három olyan ország maradt a listán, ahova Kanada nem küldi vissza az embereket. Az Afganisztánból, a Kongói Demokratikus Köztársaságból és az Irakból érkező menekülteket a kanadai törvények értelmében nem lehet az országból kitoloncolni.
„Kanada az egyik legbőkezűbb befogadó ország. Nagylelkűségünket tíz évvel ezelőtt világosan bizonyítottuk, mikor megengedtük, hogy a Haitiből és Zimbabwe-ből érkező menekülteknek nem kell hazatérniük a veszélyes országukba. Mostanra Haiti bebizonyította, hogy magához tért a politikai instabilitás és a földrengés okozta sokkból” – jelentette ki Chris Alexander.
A bevándorlásért felelős szakemberek szerint 3200 haitinek és 300 zimbabweinek kell a jelenlegi döntés miatt hazatérniük. A menekültek ügyvédeik meg voltak döbbenve a hír hallatán. Véleményük szerint a szövetségi kormány nem vette figyelembe, hogy a nemzetközi segélyszervezetek szerint nem sok előrelépés történt ezekben az országokban. Raoul Boulakia, a Menekülti Ügyvédek Szövetségének elnöke elmondta, hogy a hazatoloncolások felfüggesztése azt üzeni az embereknek, hogy Kanadát nem érdekli, hogy mi történik ezekben az országokban, hisz a gazdasági helyzet súlyosan érinti mind az ott élőket, mind az oda látogató külföldieket.
Egy montreali székhelyű, a haiti menekültek ügyével foglalkozó szervezet azt javasolja a kanadai kormánynak, hogy biztosítsanak állandó lakhelyet azok számára, akik legalább három éve már az országban élnek.