Ezért ne randizzunk 67 évvel fiatalabbakkal

Paul Aronson az interneten találkozott egy 17 éves ikerpárral, de a randi egyáltalán nem a 84 éves férfi elképzelései szerint alakult. A végén lekötözve találta magát a lakásában, a lányok pedig még ki is rabolták.

Aronson állítólag egy különleges társkeresőn lelt rá a lányokra, melynek célja, hogy a fiatalok “sugar daddy-t” találjanak maguknak. Ez olyan idősebb férfi, aki eltartja a fiatal lányt vagy fiút, általában szexuális ellenszolgáltatásért.

Miután a két tini megvacsorázott a férfival egy étteremben, elindultak Aronson manhattani lakására. Ott aztán lekötözték, és elloptak tőle 470 dollárt, az összes hitelkártyájával együttt. A férfi nagyjából húsz órát töltött a földön, az asztalhoz kötve gyorskötözővel, amíg meg nem találta az egyik szomszéd.

Az ikreket, Shaina és Shalaine Fostert emberrablással, betöréssel és lopással vádolják, ezekért akár 15 év börtönt is kaphatnak. A lányok állítólag abban bíztak, hogy Aronson túlságosan szégyellni fogja magát, és inkább nem is tesz feljelentést.

“Olyan dolgokra kért, amiket egyáltalán nem akartam” – mondta Shaina. – “Ronda, öreg és gusztustalan. Lekötöztem, elvettem a pénzét, és egyszerűen kisétáltam. Kezdtem már rosszul lenni tőle.”

Az ikerpár másik tagjának ügyvédje éppen azt próbálja elérni, hogy védence ne kapjon ugyanolyan büntetést, mint Shaina. Mert ő a “jó testvér, aki csak belekeveredett az egészbe.”

 

Kép: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez