Egyetlen protein jelenti a megoldást – hangsúlyozza Dimitriosz Kapogiannis, a kutatócsoport vezetője. Az IRS-1-nek elnevezett protein megmutatja, hogy a vizsgált személy szervezete hajlamos-e az Alzheimer kórra. Ha ugyanis túlságosan sok az inaktív IRS-1 protein és túl kevés az aktív, akkor bizonyosnak látszik a kór kialakulása. Az IRS-1 egyébként a cukorbetegséget is jelzi: akinek diabétesze van, annál középértéket mutat a vizsgálat.
A tudományos eredmény egyelőre még csak nagyon valószínű feltevés. Eddig ugyanis mindössze 174 személyt vizsgáltak meg ezzel a módszerrel. Náluk viszont mindegyik esetben 100 százalékos volt az eredmény. De a minta oly kicsi, hogy tudományos igazolásnak nem fogadható el. Ezért a washingtoni kutatócsoport most nagyobb mintát vizsgál majd, hogy igazolja: az IRS-1 protein aktív, illetve inaktív mennyisége megmutatja azt, hogy az Alzheimer-kór kialakulása mennyiben valószínű a páciens szervezetében. Az Alzheimer-kór egyre nagyobb problémát jelent minden fejlett országban, ahol egyre tovább élnek az emberek, és az agyat súlyosan károsító betegség egyre több emberen mutatkozik meg a kor előrehaladtával.