Egy Vox által közölt cikkben Glenn Hubbard foglalja össze mit kéne változtatni a kormányzat működésén a jóval hatékonyabb működés érdekében.
Hubbard George W. Bush gazdasági tanácsadó testületének vezetője volt, és elmondása szerint önmagában nem fog változást eredményezni az a tény, hogy a republikánusok lesznek többségben a Kongresszus mindkét házában a következő évtől. A hatékonyság javulásának kulcsát inkább abban látja, hogy a szövetségi szintű rendszereknek a magánszektor sikeres vállalkozásaihoz hasonló dinamikával, gyors alkalmazkodóképességgel kéne működniük.
Először is az elnöknek gyakrabban kellene lecserélnie az egyes ügynökségek élén álló személyeket. Az elszámoltathatóság az első lépés az átlátható kormányzás felé. Ahol pedig a rossz vezetés teljesen nyilvánvalóvá vált, ott megfelelő magyarázat és felelősségre vonás szükséges, a történtek eltusolása helyett, különösen az olyan hivatalok esetében, melyeknél elengedhetetlen, hogy a lakosság bizalmát élvezzék. Itt elég ha csak megnézzük az adóhivatalt, a veteránkórházak irányítását, vagy az elnök védelméért felelős Secret Service-t övező botrányokat a közelmúltból. Az azonnali, határozott fellépés mindegyik esetében hiányzott.
Nagyon fontos elem, mint minden jól működő piacgazdaság esetén is a verseny. Ha sikerülne a kormányzati programok természetét kompetitívebbé tenni az sokat segítene, hogy elérjék eredeti céljukat az egyéneknek nyújtott támogatások. Hubbard egy olyan programot hoz példának, mely segítene a munkanélkülieknek állást találni, pénzügyileg támogatva a képzésüket. Magát a képzést viszont a munkát kereső személy választaná ki, és ha ennek köszönhetően sikerülne elhelyezkednie további bónuszt kapna a kormánytól. Ez ösztönözné az álláskeresőket, hogy piacképes szakmával fejlesszék tovább készségeiket, és minél hamarabb munkába álljanak. A lényeget tehát a versenynek köszönhetően rendelkezésre álló alternatívák széles köre takarja. Hubbard szerint magának a költségvetésnek a tárgyalása is átalakításra szorul, mely utat nyitna az egyes programokról folyó viták előtt.
A kormányzati ügynökségek és programok esetében a teljesítmény növelése szempontjából nem csak működésüket kell felülvizsgálni, hanem látni kell, hogy rendelkeznek-e (még) létjogosultsággal. Ezzel az a probléma, hogy ezt sokszor maguk a szervezetek igazolják, megbénítva a rendszert bármilyen reformmal szemben, legyen az szociális ellátásra, egészségügyre, pénzügyi szabályozásra vagy energiaügyre vonatkozó. Ezen felül sokszor olyan irányvonalakat kényszerítenek ki, melyektől akkor is nehéz lesz eltérni, amikor az aktuális helyzet már más intézkedéseket tenne szükségessé. A megoldás az lehetne, ha csökkentenék az időtartamot, amíg egy szabályozás felülvizsgálat nélkül működhetne, ezzel is kikényszerítve, hogy a Kongresszusban párbeszéd alakuljon ki róluk. A programok újratárgyalása természetesen nem jelenti azt, hogy ne folytatódhatnának változatlanul tovább, de csökkentené a status quo irányába való elfogultságot, és ismét meg lehetne vizsgálni azokat a konkrét előnyöket, ami miatt be lettek vezetve. Ezen a ponton világossá válna, hogy a szabályozás az aktuális helyzetben rendelkezik-e továbbra is megfelelő létjogosultsággal.
Hubbard szerint tényleges változás akkor várható az új Kongresszustól, ha először sikerül megreformálni magának a kormányzatnak a működését. Jelenleg ugyanis ez nem felel meg a világban tapasztalható folyamatok természetének, ezért hatékonysága is jóval elmarad a várttól.
Fotó: Europress/Getty