Santos elnök szerint nem a FARC rabolta el a francia újságírót

Ha a FARC fogságában lenne a francia újságíró, már elengedték volna. A szervezet tudja, hogy ez a túsz még sokba kerülne nekik – ezzel a meglepő nyilatkozattal vonta kétségbe Juan Manuel Santos kolumbiai elnök korábbi állítását.

Az államfő röviddel Roméo Langlois francia újságíró eltűnése után úgy vélte, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) fogságában lehet a riporter. Az újágíró akkor tűnt el, amikor a kolumbiai hadsereg egyik egységét kísérte. A katonák, akik egy kábítószert előállító illegális üzemet semmisítettek meg,  harcba keveredtek a gerillákkal, és ekkor veszett nyoma   a France 24 tévécsatorna és a Le Figaro tudósítójának.
Később egy ismeretlen, aki magát a FARC Frente 15 nevű csoportjának adta ki magát, írásban közölte az egyik lap szerkesztőségével, hogy a fogságukban van  és hadifogolynak számít Roméo Langlois. Ugyanakkor a FARC központi parancsnoksága semmilyen közleményt nem adott ki az esettel kapcsolatban, ami szokatlan egy ilyen esetben – nyilakozta az államfő (BBC)

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez