Az “Operación Ágata 5” elnevezésű hadművelet kilencezer brazil katonát mozgósít a repülőgépek, páncélozott járművek, helikopterek és határvédelmi járművek mellett. A hétfőn kezdődött hadgyakorlat augusztus végéig tart, és azt még négy hasonló horderejű katonai manőver követi – többek között – az Amazonas vidékén, és az ország egyéb határvonalai mentén.
A hadművelet elsősorban a szervezett bűnözés elleni harcot gyakorolja – mondják hivatalosan Brazíliában. Celso Amorim brazil védelmi miniszter szerint ez már sürgető feladata a brazil hadseregnek.
Ugyanakkor megfigyelők szerint ezzel a brazil kormány azt üzeni a világnak, hogy tíz országgal határos és ezek a határok stabil védelem alatt állnak – vagyis a térségben Brazília katonai szempontból a legfontosabb stabilitási tényező.
Az év kezdetén indult az Ágata elnevezésű katonai manőver komoly segítséget nyújtott egy sor biztonsági probléma részleges vagy végleges megoldásában. Így 2,3 tonna kábítószert foglaltak le, 302 illegális kikötési kísérletet akadályoztak meg, 59 fegyvert gyűjtöttek be, 8 illegális aknamezőt hatástalanítottak, 4 illegális repülőgép leszállópályát fedtek fel, 5 nem engedélyezett fakitermelést lepleztek le. Vagyis komoly szerepe van a katonaságnak a bűnözés elleni harcban Brazíliában – muttatnak rá a statisztikai adatok.
A katonai akciók – Nelson During brazil biztonságpolitikai szakember szerint – egyrészt javítják az ország biztonsági helyzetét, másrészt az ország katonai erejét közetítik a szomszédok felé, harmadrészt a környező országokban élő braziloknak üzenik, hogy az anyaország törődik velük, védi őket. (BBC)