Nőtt Hugo Chávez támogatottsága az elmúlt évben Venezuelában

Caracas, Venezuela – A venezuelai választások előtt készült felmérések többsége szerint a jelenlegi elnök, Hugo Chávez támogatottságának aránya növekedett az elmúlt évihez képest, jelentette be a Consultores 30.11 igazgatója, German Campos.

 

 A Venezolana de Televisionnak adott nyilatkozatában Campos elmondta, hogy az elnök támogatottsága 60 százalékon áll, ami azt jelenti, hogy háromból kettő venezuelai pozitívan értékeli Chávez elnökként végzett munkáját.

A legnagyobb lakossági támogatással bíró kérdések között Campos a lakásépítéseket említette, amelyekre egy a lakáshiányt csökkenteni hivatott kezdeményezés keretében kerül sor, illetve az egészségügyet, és a közbiztonság volt a harmadik.

Campos utalt arra is, hogy nemcsak az elnök támogatottsága nőtt, de a választói részvétel szándéka is az október 7-i választásokon, amelyet Chávez a közvélemény-kutatások szerint nagy többséggel fog megnyerni az ellenzéki jelölttel, Henrique Capriles-szel szemben. A Consulters 30.11 a napokban végzett legutóbbi felmérése azt mutatja, hogy ha a választásokat most tartanák, Chávez a szavazatok 57,2 százalékát kapná, míg a Demokratikus Egység jelöltje 33,3 százalékot érne el.

Az első közvélemény-kutatások március 9-i nyilvánosságra hozatala óta nőtt azok aránya, akik az elnökre szándékozzák leadni a szavazatukat: 56,8 és 58,6 százalék között mozgott. (Lat.Am. Társaság)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez