Dilma Rousseff megkönnyezte a diktatúra visszaéléseiről készített jelentést

A brazil katonai diktatúra visszaéléseiről készített vizsgálat eredményeinek ismertetésekor Dilma Rousseff brazil elnökasszonyt hatalmába kerítették érzelmei és könnyekben tört ki. Rousseff egyébként egykori ellenállóként két évet töltött a diktatúra börtöneiben.

Az emberi jogok nemzetközi világnapjának alkalmából Brazíliában a katonai diktatúra visszaéléseit vizsgáló nemzeti bizottság ismertette kutatásai eredményeit, amelyek hallatán Dilma Rousseff államfő egyszerűen elsírta magát.

A jelenlegi kutatások az 1964 és 1985 közötti időszak atrocitásait vizsgálták, és egyebek között arra a megállapításra jutottak, hogy nem kevesebb, mint 434 áldozatot követelt a junta. A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet is üdvözölte a lépést és arra buzdított, hogy most az igazságszolgáltatáson a sor, hogy felelősségre vonja az egykori kínzókat és gyilkosokat.

A nemzetközi szervezet szerint a bizottság. vizsgálatai 377 elkövető bűnösségéről rántották le a leplet, közülük pedig csaknem 200 még életben van és tisztes öregúrként éli életét a társadalomban, amely ellen egykor borzalmas bűnöket követett el.

Az elérzékenyült Rousseff elmondta, hogy kormány mindent meg fog tenni a vétkesek felelősségre vonásáért, hiszen az igazság hiányában az áldozatok családtagjai továbbra is szenvednek. Dilma tudja miről beszél, hiszen a katonai diktatúra sötét évei alatt két évet töltött börtönben.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez