A meglehetősen legyengült szíriai férfit jelenleg egy uruguayi kórházban ápolják, mivel az elmúlt két évben az őrei kényszerrel táplálták. Dhiab szabadlábra helyezéséről egyébként már 2009-ben született döntés, azonban az USA csak most engedte el a foglyot. Az akkor 43 éves Abu Wa’el Dhiabot még 2002-ben tartóztatták le Pakisztánban, most pedig, tizenkét év rabság után a férfi szíriai éttermet nyitna Uruguayban: az országban, amely szabadlábra helyezése után új hazát biztosított számára.
Wa’el Dhiab ügyvédje a sajtónak azt is elmondta, hogy a tervek szerint védence végleg Uruguayban telepedne le, feleségével és gyerekeivel együtt.
Mint kiderült, a szíriai férfi az őt befogadó dél-amerikai ország nemzeti italának, a maténak is nagy rajongója, amelyet hazájában napi háromszor fogyasztott. A mate egyébként akkor terjedt el Szíriában, amikor a tearajongó szíriai ki-, majd bevándorlók egy csoportja Argentínából hazatérve meghonosította az ital fogyasztását Damaszkuszban.
Az Uruguay által befogadott hat egykori fogoly az országba érkezve politikai menedékjogot kért, és nyílt levélben köszönte meg az ország lakosságának, hogy „megmentették őket Guantánamo poklából”.
Egyikük például arról biztosította az uruguayiakat, hogy távolról sem szélsőséges iszlamista, fanatizmusa sokkal inkább az uruguayi futball-válogatott támogatásában nyilvánul meg.
Fotó: Europress/AFP