Petrópolis, a brazil császárváros pedig büszke erre a hagyományra, messze ott fenn a hegyekben, Rio de Janeiro államban. Az egykori császári lakhely ideális a trópusi Brazíliában azoknak, akik egy kis hűvösre vágynak, és egy távoli, békés, fennkölt pihenőhelyet keresnek maguknak. Mint ahogyan azt II. Péter császár (1831-1889) és elődei tették nyaranta. Nyári palotájuk ma is nyitva áll az érdeklődők előtt.
Ebben a városban az a szokás – immár több mint száz éve – hogy egy eladott vagy megvásárolt ingatlan után a tulajdonosok az ár 2,5 százalékát ugynevezett “laudemio” címén kézben kifizetik a császári leszármazottaknak. Ez még ma is így van, nem is utalják a pénzt, hanem kézben viszik a császári örökösök képviselőjének – ellenkező esetben nem kerül tulajdonjoguk be a telekkönybe.
Tavaly az ingatlanok eladása és vétele utáni ,,császári adó” mintegy 1,5 millió dollárt tett ki, és ezen tíz királyi leszármazott osztozott. Most azonban valami homok került a 125 éves olajozott gépezetbe: egy ügyvéd megkérdőjelezte ennek az adónak a jogosságát.
De ki volt ez a II. Péter császár?
Dom Pedro neve persze elárulja, hogy merre is kell keresnünk a kérdésre a választ: Pedro de Alcântara João Carlos Leopoldo Salvador Bibiano Francisco Xavier de Paula Leocãdio Miguel Rafael Gabriel Gonzaga de Bragança e Habsburgo – vagyis a Braganca-ház és a Habsburg-ház leszármazottjáról van szó, aki I. Péter és Habsburg Mária Leopoldina hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja lemondása után került – igaz, kezdetben még gyámsági felügyelet mellett – Brazília második és egyben utolsó császáraként a trónra.
1840-ben vált aztán felnőve önálló uralkodóvá. Uralkodása pedig a brazil történelem egyik boldog időszaka volt.
Jóakaratú, önzetlen uralkodó volt, aki az alkotmányos formák megtartása mellett nagy befolyással bírt az ország kormányára. Sokat háborúzott, sikeres hadjáratokat vezetett és kora egyik legtehetségesebb uralkodójának számított. Több nyelven beszélt, palotájában iskolát működtetett az árva gyermekek számára. Ő volt az egyik alapítója a párizsi Pasteur Intézetnek, de pénzzel támogatta a Bayreuthi Ünnepi Játékok színházának felépítését is.
Ez azonban nem akadályozta meg az egyre erősödő köztársaság-pártiakat, hogy 1889-ben elzavarják. Nagy bűne az volt, hogy Izabella nevű leánya számára szerette volna bebiztosítani a brazil trónt. Valójában azonban az egyház és a helyi előkelőségek összefogtak ellene: tetteivel nem rokonszenveztek a helyiek, de amikor felszabadította a rabszolgákat, nem tűrték tovább az ,,idegen tombolását”.
A király és családja Franciországba menekült, de a trónról nem mondott le, és halála után Petrópolisban, saját mauzóleumában helyezték örök nyugalomra.
Ma ez az eredetileg tiroli bevándorlók által alapított város lázad ellene – vagyis ott élő leszármazottai ellen: sokalják ennyi év köztársasági lét után a császári adót.
Amikor ugyanis a császár a maga idejében tulajdont osztott városában, törvénybe foglalta, hogy az ajándékozottak a tulajdon továbbértékesítése esetén fizessenek adót a királyi családnak. Ez az a törvényi passzus, ami még ma is érvényben van – és nemcsak Petrópolisban.
A brazil törvények szerint adó jár a földek régi tulajdonosainak, ha azt a földet valaki eladja. Így számos brazil városban szed hasonló adót a katolikus egyház….