A “De arañero a Libertador” címmel, állami pénzen színre vitt, három felvonásos darab mintegy 40 művész közreműködésével dolgozza fel a Comandante kalandos életpályáját. A művet, amely a táncon és a zenén túl több művészeti ágat is egyesít, a caracasi Teresa Carreño színházban mutatták be a néhai elnök híve számára rendezett előadáson. A darab első felvonásában Chávez gyerekkorával ismerkedhet meg a néző, a másodikban az ifjú katona, és az 1992-es, Carlos Andrés Pérez elnök ellen szervezett puccs vezetőjének pályafutását dolgozza fel a szerző, végül pedig a bolivári forradalom kiteljesedését és az elnök halálát mutatja be mű. A szerző elmondása szerint Chávez alakja a „modern venezuelaiság” megtestesítője, amely a mű végére egy „második felszabadító”, azaz Simón Bolivar után, a „libertador” személyében teljesedik ki. María Cecilia Rosell, a darab producere elmondta, hogy a műnek nem célja „misztifikálni” Chávez alakját, munkájuk sokkal inkább „tiszteletadás a venezuelai nép számára”. Az egykori államfő szerepét a Venezuelai Nemzeti Balett 29 éves táncosa, John Lobo kapta és a produkcióban 10 különböző művész-kollektíva tánccsoportjai lépnek színre. A művet a Venezuelai Központi Bank és további 5 állami intézmény szponzorálta. A venezuelai ellenzék természetesen nem fukarkodott a bírálatokkal, és a “De arañero a Libertador” című produkciót egyszerűen a Chávez alakját övező személyi kultusz legújabb megnyilvánulásának titulálták.
Fotó: afp