„Egy CIA ügynök a KGB élén”

Brazíliában kinevezték a gazdaságpolitika új irányítóit, akik a kormányzó pártnak túl jobboldaliak, az ellenzék szerint viszont nem lesz mozgásterük.

Amint az várható volt, és ahogy maga Dilma Rousseff is ígérte, olyan személyiségek kerültek fontos gazdasági posztokra, akik alkalmasak a költségvetés rendbe tételére, az üzleti morál javítására és talán a növekedés beindítására is. Joaquim Levy lett a pénzügyminiszter. Ő jelenleg még egy magánbanknál tevékenykedik, de korábban Lula elnöksége idején már volt kormányzati funkciója. Akkori ténykedésével kivívta az üzleti körök szimpátiáját. Kinevezését mérsékelt lelkesedéssel fogadta a kormányzó Dolgozók Pártjának baloldala és néhány a társadalmi szervezet is.

Aecio Neves, aki Dilma Rousseff jobboldali ellenfele volt az elnökválasztáson viszont ironizált Levy kinevezésén. Azt mondta, hogy „… ez olyan, mintha egy CIA ügynököt állítanának a KGB élére.” Arra célzott, hogy egy vezető még nem tud megváltoztatni egy egész gépezetet, ami a jelen esetben azt jelenti, hogy az ellenzéki vezető szerint Lévy önállóságára nincs garancia és nem lesz igazi mozgástere. A tervbizottság élére Nelson Barbosa került, ő korábban már dolgozott a pénzügyminisztériumban már Rousseff elnöksége idején. A központi bank élén maradt a jelenlegi elnök, Alexandre Tombini. A nagyrészt új csapat feladata az államháztartási deficit csökkentése, az infláció megfékezése és a jelenleg nulla százalékos növekedés újraindítása. Sok idő nincs, mert a nagy nemzetközi hitelminősítők már jelezték: gyors cselekvés hiányában leminősítik Brazíliát. Persze majd arra a kérdésre is meg kell találni a választ, hogy fenntartható-e az a szociálpolitika, amelynek köszönhetően javult vagy ötven millió ember helyzete, és akiknek a szavazataival Dilma Rousseffet újraválasztották. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez