Akárcsak Arendt a patinás egyetem professzoraként, Fidel is első évét töltötte új pozíciójában, így talán érthető, hogy a szakállas forradalmár akkor, a princetoni diskurzusában, még korántsem vallott olyan radikális nézeteket, mint néhány évvel később.
Az egyetem hivatalos napilapjának tanúsága szerint, Fidel beszédében a kubai forradalmat inkább az 1776-as amerikai függetlenségi háborúhoz – és nem az 1789-es francia, vagy az 1917-es októberi szocialista forradalomhoz hasonlította, mivel Kubában a szó szoros értelmében nem került sor osztályharca.
Fidel arról is szólt, hogy a XX. századi latin-amerikai történelemben Kuba volt az első példa arra, hogy egy gerillacsapat győzelmet arasson egy modern hadsereg felett, úgy, hogy az ország lakosságának helyzete bár sok kívánni valót hagyott maga után, valójában Batista alatt a kubaiak nem éheztek.
Arendtre – aki egyébként az ’56-os magyar forradalomról is jelentetett meg tanulmányt – nagy hatással lehettek Castro gondolatai, hiszen az 1963-ban “A forradalom” címmel publikált kiadványában, akárcsak Fidel, mélyenszántó különbségeket leplez le az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom között. Valóban a kiadvány köszönetnyilvánításában Arendt Fidel konferenciáját, mint a könyv gondolatmenetének kiinduló pontját említi meg.
A forradalmi Kubától egyébként sem állt távol a kritikus európai gondolkodók megszólaltatása a szigetországban rendezett fórumokon, amelyek közül talán a leghíresebb a princetoni konferencia után egy évvel, Che Guevara, Fidel Castro, Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir találkozója volt. Az európai filozófusok kezdeti lelkesedése azonban hamar alábbhagyott, így Kuba végül elszigetelődött egykori értelmiségi szövetségeseitől.
Foto: Wikimedia commons