Mujica pontosított: mégsem bukott állam Mexikó

Az uruguayi államfő, José Mujica pontosította azon megállapítását, amely szerint “Mexikó egy bukott állam, amelynek szúette közintézményeit korrupció hálózza be”.

Mujica még a minap nyilatkozott a Foreign Affairs latin-amerikai kiadásának, interjújában az ayotzinapai tanárképző 43 diákjának eltűnésére reagálva Mexikót “bukott államnak” titulálva.

Az uruguayi államfő némileg nyers bírálatára válaszul a mexikói külügyminisztérium konzultációra bekérette a dél-amerikai ország nagykövetét, és kategorikusan elutasította Mujica vádjait.

Mujica, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy nézetei szerint Mexikóban a korrupció afféle megtűrt társadalmi gyakorlattá vált, olyannyira, hogy a megvesztegethető közszolgákra immár sikeres karrieristaként tekintenek az állampolgárok – a mexikói külügy felháborodására reagálva pontosította kijelentéseit.

“Ezeket az államokat sem a jelenben, és a jövőben nem tarthatjuk bukott országoknak, hiszen történelmük a Kolumbusz előtti időkbe nyúlik vissza, politikai tőkéjük és demokratikus döntéseik pedig a jelenlegi problémáik fölött állnak” – fejtette ki Mujica, aki támogatásáról biztosította a mexikói kormány,t és szolidaritását fejezte ki Mexikó népével.

Nem ez az első eset, hogy Mujica szókimondó kijelentései kisebb diplomáciai viharokat kavarnak. Korábban Cristina Fernández argentin elnökasszonyról szólva az uruguayi államfő egy bekapcsolt mikrofon előtt azt mondta, hogy “az öreglány rosszabb, mint a félszemű volt”, értve a félszemű alatt Cristina Fernández néhai férjét, Néstor Kirchnert.

Mujica később bocsánatot kért az argentin államfőtől is.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez