Mind a mai napig halvány gőzöm sincs arról, hogy milyen gyógynövényeket diktált belém a szakácsnő, az azonban biztos, hogy a nem éppen meggyőző lötty első kortya mennyei mannaként csorgott le a jócskán megviselt gyomromba, 12 óra óta először szabadítva meg a borzalmas hányingertől. Két órával az után, hogy leküldtem az egész pohár varázsszert, nyoma sem maradt a rosszullétnek, lement a lázam, elmúlt a fej- és gyomorfájásom, kitűnő étvágyam támadt, és vézna alkatomat megszégyenítő étvággyal faltam a sült malacot. Ezek a guaraník mégiscsak tudhatnak valamit.
Az eset után nem kellett bizonyítani, hogy a hagyományos guaraní orvoslás egy sor olyan gyógymódot ismer, amelyekről nekünk, európaiaknak, sőt még a városlakó helyieknek sincsen még a leghalványabb gőze sem. Az, hogy a guaraní őslakosok számára a patikát az erdő és a mező, a szakorvost pedig a közösség öregjei, esetleg az úgynevezett ipayék, azaz sámánok jelentik, annyira nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy ezek a népek mind a mai napig nem vagy csak alig jutnak modern orvosi ellátáshoz.
Félreértés ne essék, nem afféle humbuk kuruzslásról és varázslásról van itt szó, a guaraník patikájában nyoma sincsen a rántott farkasmellbimbónak, a fülemülemájnak vagy a pacsirtafüttynek. A helyi gyógyítók évezredek tapasztalataiból merítő tudományágat űznek, amelynek kúráit látván sok esetben még a tapasztalt európai tudósok is csak a fejüket vakargatják.
Lévén, hogy Dél-Amerika bolygónk egyik legváltozatosabb flórájával megáldott régiója, gyógynövények ezrei állnak az őslakosok rendelkezésére, hogy enyhülést adjanak a legkülönfélébb nyavalyák kínjaira.
Ott van például az urusu he’e (Rhynchosia hagenbeckii), amelyet még az internetes füvészkönyvekben is csak nagy nehezen lehet fellelni, Paraguayban pedig a közértekben kapható az influenza, a hörgő- és gyomorhurut e rendkívül hatásos ellenszere. Elég a növény gyökerét 5 percen keresztül vízben forralni, és máris fogyasztható, mellékhatása nincsen, azonban a gyakorlat bizonyítja, hogy még a legmakacsabb köhögéssel is napokon belül elbánik a csodaszer.
Az őszirózsafélék családjába tartozó Baccharis crispa Paraguaytól Argentínán át Brazílián és Bolívián keresztül Uruguayig szinte mindenhol megtalálható. Országtól függően hívják carquejának vagy számoma azonban a guaraní jaguarete ka’a megnevezés a legszimpatikusabb, ami magyarul „kutyafüvet” jelent.
A juagarete ka’a kitűnő vértisztító, erősíti és méregteleníti a májat, enyhülést ad a menstruációs és reumatikus fájdalmakra, jó a végtagok vizesedése ellen, fogyasztása kifejezetten ajánlott a vérszegények számára, és ha mindez nem lenne elég, tisztítja a húgyhólyagot is. Fogyasztása ismét csak rendkívül egyszerű: elég néhány levelet leforrázni, és teaként elfogyasztani. A főzet szinte íztelen, és semmilyen mellékhatását sem dokumentálta ez idáig az őslakos vagy a modern tudomány.
Természetesen a férfiak szexuális teljesítőképességének javítására szinten minden civilizáció előrukkolt valamiféle gyógymóddal, nincsen ez másképpen a guaraník esetében sem, akik a katuava (Psidium cinereum) néven ismert növény leveleivel stimulálják a lanyhuló férfienergiát. Guaraníul a „katú” annyit tesz „erő”, az „ava” pedig indiánt jelent, tehát a katuavát magyarul talán az „indián ereje” névre fordíthatnánk. A katuava nem csak afféle guaraní viagara, kitűnő élénkítőszer is, hatékonyan gyógyítja a gyomorbántalmakat és fekélyeket, valamint a koleszterinszintet is kordában tartja. A növénnyel ízesített matét (Ilex paraguarensis) jó érzékkel a Kurupí cég dobta piacra, és a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a katuavás mate mellett a lórúgásnyi taurint vagy koffeint tartalmazó energiaitalok is sokkal inkább afféle méregnek hatnak. A katuava ugyanis erőt ad és mindent legyőző akaratot, azonban nem okoz kellemetlen szívdobogást, nem remeg tőle az ember keze, és a vérnyomást sem küldi az egekbe, arról nem is beszélve, hogy a felélénkülő vérkeringés a legmegfáradtabb férfiembert is energikus szeretővé változtatja, ami nem elhanyagolható tény.
A katuavához hasonló tulajdonságokkal bír a bolíviai guaraní és egy sor más őslakos törzs körében is közkedvelt cupesí (Prosopis chilensis) fa termése, amely porrá őrölve gazdag fehérje-, rost- és B-vitamin-forrás, valamint hatékony potencianövelő szer. A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a cupesí lisztjét már 9000 évvel ez előtt is használták a Chile északi részét benépesítő indián törzsek. Manapság leginkább dísznövényként, parkokban találkozhatunk a cupesíkkel, és a fa árnyékában hűsölő városlakók általában mit sem tudnak arról, hogy a körülöttük potyogó termések valójában afféle természetes multivitamintként is használhatóak.
Folytatva a guaraní patika csodaszereinek felsorolását, mindenképpen említést érdemel a tapecue (Acanthospermum australe), amelynél keresve sem találhatnánk jobb természetes fertőtlenítőszert. A tapecuét ősidők óta használják a guaraník, külsőleg az ekcémák és fekélyek gyógyítására, főzetként pedig a vízhajtóként, valamint a migrén és a szédülés ellenszereként. Azt már mondanom sem kell, hogy természetesen a tapecuének sincsenek mellékhatásai, hacsak nem egész kazalnyival fogyasztunk a növényből, bár erre minden bizonnyal még nem volt példa a paraguayi őslakosok körében.
Az ACADEI parasztszervezet mintakertjében bóklászva a legnagyobb meglepetést számomra az okozta, hogy egy sor Magyarországon is ismert növényre akadtam, amelyeket, mint kiderült, a paraguayi és bolíviai guaraník is előszeretettel használnak.
Ki gondolta volna például, hogy a mitakuña ruage (Achillea millefolium) – azaz a kislány pihéje – névre keresztelt növényfaj nem más, mint a Magyarországon is honos közönséges cickafark, amelynek gyulladáscsökkentő, vérzés- és köhögéscsillapító hatása odahaza is közismert, de használják fekélyek, tüdőbetegségek, bélgörcsök, prosztatabántalmak és még vagy féloldalnyi nyavalya gyógyítására. Mint kiderült, a cickafark az európai hódítók potyautasaként érkezett az Újvilágba, ahol az őslakosok hamarosan felfedezték áldásos tulajdonságait.
A guaraník gyógyszertárának másik európai jövevénynövénye a Paraguayban cangorosa (Ilex aquifolium) néven ismert cserje, amelyet Magyarországon közönséges magyalnak hívunk. Az Észak-Afrikában és Dél-Európában honos növényt is minden bizonnyal a hódítók hurcolták Amerikába, ahol akárcsak odahaza, sikeresen alkalmazzák a megfázások, hasfájások, májgörcsök, a gyomorfekély és a vesegyulladás ellenszereként. Azonban még Európában elsősorban a cserje a leveleit fogyasztják, addig az amerikai őslakosok a növény mozsárban összetört gyökerét használják főzeteikben. A magyal esetében érdemes figyelembe venni, hogy termése enyhén mérgező, leveleinek koffeintartalma pedig igen magas, ezért a magas vérnyomásban szenvedők számára semmiképpen sem ajánlott fogyasztása.
A guaraník gyógyszertárában megtalálható összes növény leírása minden bizonnyal egy kisebb enciklopédiát követelne. Számos növényfaj latin nevét még egy év alatt sem sikerült megfejtenem, így mind a mai napig homály fedi például a helyiek által csak „aszpirinnek” keresztelt fűféle pontos rendszertani besorolását, amely a fűzfához hasonlóan magas acetilszalicisav-tartalmának köszönhetően erős fájdalomcsillapítóként használható, és továbbra is keresem az „anestezia” latin nevét, amelynek összemorzsolt, és a szájba helyezett levelei cirka öt másodperc alatt elzsibbasztják az ember szájüregét, lehetővé téve egyszerű fogászati beavatkozások fájdalommentes lebonyolítását.
A fent említett növényeket a Paraguayban, Argentínában, Uruguayban és Bolíviában is népszerű, szintén az őslakosoktól eredeztethető matekultúra lévén a helyi lakosság napi rendszerességgel fogyasztja. A reggeli matét az éppen aktuális igények és ízlés szerint ízesítik különféle „yuyókkal” azaz gyógyfüvekkel. A forró vizes termoszba kerülhet menta, rozmaring és a Paraguayban az „esencia maravillosa”, azaz a „csodálatos esszencia” néven ismert bazsalikom, a cedrón kapi’y, azaz az ázsiai citromfű, a máj nagy barátja a burritó (Aloysia polystachya), esetleg ánizs, lenmag és még ki tudja hányféle csodaszer, amelyeket az utcai standokon szerezhetünk be a guaraní néniktől.
Fontos megjegyezni, hogy az őslakos gyógyászati praktikák jórészt a megelőzésen alapultak. Az indiánok egészségének megőrzésében például nagy szerep hárult a hagyományos étrendre, amelyben általában könnyen emészthető, magas tápértékű, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszerek kaptak helyet. Manapság a szénhidrátok túlzott fogyasztása, a finomított kristálycukor, az alkohol és a tartósítószerekkel szennyezett élelmiszerek nyomán a guaraní közösségekben egy sor – számunkra jól ismert – civilizációs betegség ütötte fel a fejét.
Az ősi kultúrák fennmaradásának kulcsát – és ezt mindenféle túlzottan romantikus archaizálás és álindiánkodás nélkül kijelenthetjük – az olyan hagyományos tudás és kulturális értékek megőrzése jelenti, amelyek segítségével az őslakosok évezredeken keresztül tudtak harmonikusan együtt élni környezettükkel, és amelyek talán egy-egy gyomorrontás csodálatos elmulasztásán túl a modern kor emberének is utat mutathatnak egy fenntarthatóbb jövő felé.