Az előadás résztvevői, mind a 6 szereplő – a 70-es, és korai 80-as években születtek – szüleik történeteit rekonstruálják eredeti dokumentumok, fényképek, levelek, magnókazetták, régi ruhák, családi történetek és emléktöredékek segítségével. Kik voltak a szüleim, amikor megszülettem? Milyen volt Argentina, mielőtt megtanultam beszélni? Hányféle verziója létezik egy történetnek, ami a születésem előtt esett meg vagy akkor, amikor olyan kicsi voltam, hogy még nem emlékszem belőle semmire?
A szereplők a rekonstrukciós kísérlet során azért merítkeznek meg a múltban, hogy megpróbáljanak felkészülni a kiszámíthatatlan jövőre. Felveszik a szüleik ruháit és megpróbálják az akkori életüket ábrázolni.
Carla rekonstruálja apja, a Népi Forradalmi Hadsereg (ERP) őrmestere, halálának egymásnak ellentmondó verzióit. Blas felveszi apja reverendáját, hogy a papi szeminárium életét illusztrálja. Mariano ismét meghallgatja azokat a magnókazettákat, melyeket az apja, a Peronista Fiatalok Mozgalmának (Juventud Peronista) tagja ráhagyott. Pablo újra átéli banktisztviselő apja életének azokat a napjait, amikor a katonai kormányzat bekebelezte a bankot. Liza pedig alaposan megvizsgálja azokat a körülményeket, amelyek szüleit száműzetésbe kényszerítették.
Az előadás a valóság és a fició határán egyensúlyozik, miközben 2 generáció kapcsolatát, találkozását, egymásra hatását mutatja be, a kollektív és a privát történelem elemeinek keresztezésével.