Az Európai Unió odaállt a kolumbiai békefolyamat mellé

Az Európai Unió teljes támogatásáról biztosította a kolumbiai kormány által kezdeményezett békefolyamatot és az Európai Parlament, valamint az Európai Bizottság elnökei kézzel fogható segítséget is ajánlottak.

Juan Manuel Santost, Kolumbia elnökét fogadta kedden Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. A két elnök sajtótájékoztatóján Schulz elmondta, hogy támogatja a kolumbiai békefolyamatot. Santos európai útjának célja, hogy politikai és pénzügyi támogatást szerezzen a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC) folytatandó béketárgyalásokhoz.

„Számíthat az Európai Parlament támogatására a békemegállapodás érdekében. Számíthat a szolidaritásunkra, hogy sikerüljön olyan megoldást találni, ami később a világ más tájain is példaértékű lehet” – mondta Schulz.

„Európa támogatását kérjük a békefolyamat érdekében, és ezúton szeretném megköszönni azt a támogatást, amelyet ma kaptunk. Európa megmutatta a világnak, hogy fel lehet hagyni a háborúskodással és meg lehet teremteni a békét. Most Kolumbián a sor” – mondta Santos a sajtótájékoztatón.

Herman Van Rompuy pedig elmondta:  Európa kész a  közvetítésre abban az esetben is, ha a jelenleg Havannában zajló békefolyamat elakadna. Az európai bizottság belga elnöke azt is megjegyezte, hogy már készül egy európai támogatási csomag, de a segítség mértékét még nem nevezte meg.

“Hat európai államfővel fogok találkozni, és eltökélt szándékom, hogy meggyőzzem őket a konfliktus lezárást követő folyamatok finanszírozásának támogatásáról” – nyilatkozta novemberi európai körútja előtt Santos.  Ennek célja, hogy pénzügyi támogatást is szerezzen az áldozatok családjai megsegítésére, valamint az ország gazdaságának talpra állítására.

A kolumbiai kormány és a FARC gerillaszervezet 2012-óta folytat tárgyalásokat Havannában, hogy végre pont kerülhessen a közel ötvenéves fegyveres konfliktus végére. Az elmúlt két évben a felek hat pontos útvonalterv három pontjában kötöttek részleges megegyezéseket, ilyenek az agrárreform, a drogkereskedelem és a gerillák politikai szerepvállalásának kérdése. Lezárásra vár azonban további három, különösen fontos kérdéskör: a gerillák fegyverletétele, a konfliktus áldozatainak kártalanítása és a megegyezés egészének ratifikálása egy referendumon keresztül.

A gerillák, a kormány, különböző paramilitáris szervezetek és a drogkereskedelem több szereplős háborújában mintegy 220 000 ember vesztette életét és több mint 5 millióan kényszerültek lakhelyük elhagyására.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez