Az El Tío az andoki hitvilágban az egyik legfontosabb istenség, aki értékes ásványokat adhat és még értékesebb életeket vehet el, és akivel mindenkinek tanácsos jó kapcsolatokat ápolnia, leginkább azoknak, akik nap mint nap alászállnak a hegy gyomrába, hogy a felszínre hozzák kincseit.
Annak, aki tiszteli és becsüli a Nagybácsit, nincs mitől félnie, sőt jó eséllyel keresheti a mesés gazdagságot jelentő ásványi ereket, jaj azonban annak a hitetlennek, aki semmibe veszi az Ördög hatalmát. Ha megsértik, vészjósló szemeiből lávát lövell, szájából szikrák záporoznak, a tárnákat sötét, kénes gázokkal tölti meg, nincs az a karbid lámpa, ami kiutat mutasson a záporozó kövek poklából a szerencsétlen bányásznak.
Természetesen a bolíviai Ördög nem féltetlenül az erőszak barátja, csak tudni kell mi az amit, szeretne, és máris úgymond, a tenyerünkből eszik-iszik és szövetségre léphetünk vele, mégpedig sokkal emberbarátibb módon, mint ahogy azt például Fausttól követelte az El Tío európai kollégája. Szó sincs arról, hogy el kellene adnunk a lelkünket vagy, hogy a szükségképpen a pokolban végezzük majd. Ez utóbbi egyébkén amúgy is túlzás lenne, ha figyelembe vesszük, hogy egy bolíviai bányász élete jó részét egy, a pokoltól nem sokban különböző bánya mélyén tölti.
A magára valamit is adó bolíviai vájár minden egyes alkalommal látogatását teszi az Ördögnél, amikor alászáll a tárnában. Az El Tío általában a bánya legmélyebb pontján csücsül, rémítő ábrázattal, hatalmas pénisszel, némileg spongyán fogalmazva, piára és cigire várva.
El Tíóval a munka előtt a bányász eltölt néhány percet, megkínálja némi kokával, amire mindkettőjüknek nagy szüksége van, hiszen 4000 méter magasan a hegy gyomrában alig van oxigén, meghívja egy cigire, aztán megkezdi a tizenkét órás műszakot a földi pokolban.
A bolíviai bányákban minden hónap első péntekén Halloweent ülnek, ilyenkor az Ördögöt étellel kínálják, színes szalagokkal díszítik fel, helyi pálinkával, azaz quemapechóval locsolják, lábához pedig a hét fő bűnt jelképező hét kokalevelet helyeznek, és hosszasan időznek az El Tíót megtestesítő szobornál, aki, ha jó kedvében találják, felfedi a bányászok előtt, hogy merre érdemes ásványok után kutatni.
Az El Tío a bányász számára afféle családtag, megosztják vele minden bánatukat, tanácsot kérnek tőle, sőt még az aktuális futballmérkőzések eredményeit is meg lehet vele tárgyalni.
Nagypénteken, amikor a kecsuák a “ch’allát”, azaz áldozatot mutatnak be, egy fehér lámát áldoznak az Ördögnek, amelynek vérével megtisztítják szerszámaikat, befröcskölik a tárnák falát, a belsőségeit pedig a bánya legkülönbözőbb pontjain ássák el, a maradékból pedig ünnepi lakoma készül.
Az El Tío szobrát általában a bányában talált első értékes ásvánnyal kezdik el építeni a vájárok. Az alapkőre ezek után agyagból húzzák fel az ásványok urának rémítő szobrát, akinek szemeit valamilyen csillogó kőzetből vagy üvegből rakják ki, így az mindig fenyegetően villog a bányászlámpák fényében.
A kész Ördög ezek után csizmában és munkáskesztyűben trónol meztelenül a bánya mélyén hatalmas péniszét büszkén mutogatva a bányászoknak. Az El Tío ugyanis az ásványok ura, és a Földanya, a Pachamama szeretője. Amikor az Ördög teherbe ejti a Pachamamát, az ónnal, arannyal és ezüsttel lesz terhes, amit aztán unokaöccsei, a bányászok kitermelhetnek.
El Tío csak egy az andoki és latin-amerikai démonok és istenek rendkívül sokszínű panteonjában, igaz tisztelete nem kötődik szorosan a Mindenszentekhez. Latin-Amerikának valószínűleg nem sok szüksége van a Halloweent övező vásárlási lázra és idétlenségre, az élők és halottak – amúgy virágzó- kapcsolata itt teljesen más alapokra épít.