A Kurt Rademaker által vezetett expedíció tagjai több, kőből készült nyílhegyet találtak mintegy 4355 méter magasan. Tovább folytatva az ásatásokat a Cuncaicha sziklabarlangban obszidián szerszámok mellett egy sor vikunya-, guanakó- és szarvascsontot, valamint néhány jó állapotban fennmaradt barlangrajzot is felfedeztek a régészek.
„A leletekről pontosan meg tudtuk állapítani, hogy legalább 12 400 évesek, így minden kétséget kizáróan a legrégebbi és a legmagasabban fekvő állandóan lakott emberi településre bukkantunk. A barlang nem csak afféle búvóhelyként szolgált, hanem számos család lakhelyéül is. Erre engednek következtetni azok az eszközök, amelyeket ruházati cikkek, takarók és egyéb mindennapi használati tárgyak készítésénél alkalmaztak” – mondja Sonia Zarillo, a régészcsoport egyik tagja.
A mostani felfedezés az Amerika benépesítéséről alkotott teóriákat is gyökeresen átformálhatja, mivel ahhoz, hogy az ember állandó jelleggel 4 ezer méteres magasság felett éljen, keringési rendszerének és tüdejének is komoly átalakuláson kell keresztülmennie, márpedig az efféle genetikai módosuláshoz több tízezer évre van szükség.
A tudomány mai állása szerint az Újvilágot 14-15 000 éve népesítették be a mai latin-amerikaiak elődjei, így a Cuncaicha lelőhely lakóinak alig néhány évezred alatt kellett alkalmazkodniuk a magashegyi életmódhoz.
Az Andok mai lakóinak metabolizmusa jóval gyorsabb a síkvidéki őslakosok anyagcseréjénél, vérük több hemoglobint tartalmaz és tüdőkapacitásuk is nagyobb, hogy ellensúlyozza a levegő gyér oxigéntartalmát.
Az egyelőre még nem világos, hogy az őslakosok szervezete már 12 400 évvel ezelőtt is sikeresen alkalmazkodott-e a gyér hegyi levegőhöz, vagy valamilyen más módot találtak arra, hogy huzamosabb ideig éljenek és dolgozzanak a 4400 méteres magasságban.
A lelőhely feltárása során ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresnek válaszokat a kutatók, akiknek erőfeszítéseit nagy érdeklődéssel követ a tudományos világ.
Fotó: Europress/Gettyimages