A szívderítő dorito-őrület
Mexikó 20 milliós fővárosáról sok mindent el lehet mondani. Biztos például, hogy zsúfolt, az is lehet, hogy a fülledt melegben nem mindig éppen harmatos guayaba-virág illatot áraszt, amiről azonban kevesen írnak, az az, hogy a Distrito Federal valószínűleg az utcai gyorsétkezdék legkreatívabb skáláját vonultatja fel a hasát szerető vendég előtt. A Washington Post tudósítója, Nick Miroff pedig írásában éppen e szürrealista összetevők, ízek és színek kavalkádjáról fest képet felvillantva a mexikói snack-őrület ez idáig alig ismert részleteit.
Grillezett kukoricacsövek többféle sajtmártásban, mesterien virágalakúra metszett mangók, százféle taco, ezerféle szósszal, ám úgy tűnik, hogy a mexikói gasztro-kreativitás még ezt is kevésnek találta, ugyanis immár egy új bolondéria hódit az utcákon, mégpedig dorito-őrület.
A fiatalok számára a tamales, a tortilla, sőt már az egyszerű ropogós kukorica chips, a dorito is afféle idejétmúlt csemegének számít. A legújabb divat a Dorilocos, ami nem egyéb, – ahogy azt a neve is mutatja – mint a kukorica chips házasítása a legagyamentebb összetevőkkel.
Az agyamentet pedig szó szerint tessék érteni, mert a kandírozott sárgarépától és uborkától kezdve a citromlén és a ropogós sertésbőrön át a gyümölcszseléken keresztül a különböző csípős és édes szószokon keresztül mindennel megpakolják a doritot, hogy az dorilocoként kerülhessen forgalomba.
Arról még vitatkoznak a szakértők, hogy vajon honnan származik a recept. Egyesek szerint a gringo behatástól sem mentes északi határvidékről, mások pedig Mexikóváros külvárosi negyedeiből vélik eredeztetni a dorilocost.
Egy biztos, a recept komoly ellensége lehet a kalóriáknak hadat üzenő mexikói egészségügyi hatóságoknak, hiszen a dorilocos fűszerek, cukrok és mindenféle növényi és állati zsírok lórúgásnyi adagját tartalmazza, ez azonban cseppet sem szegi kedvét a fiatal rajongóknak.
A ropogtatni való rajongóinak ma külön Facebook oldaluk van, és a YouTube-on oktatóvideók sokasága add tippeket az elkészítésükhöz.
A feltörekvő doriloco piac virágzását pedig sikeresen lovagolják meg a helyi kisvállalkozók, akik otthon készítik a finomságokat és lassan, de biztosan szép bevételekre tesznek szert az ezerféle új chips forgalmazásával.
Természetesen a nagy multinacionális cégek is lecsaptak a lehetőségre, annál is inkább, mert manapság a mexikói fiatalság egyre kevésbé nézi le az északról érkező újításokat, így akárcsak az USA-ban született nacho chips, a gumicukorral megspékelt dorilocos ma az egyik favorit az utcai standokon.
A dorilocos története ismét jó példa arra, hogy egy ország nemzeti különlegességével nehéz hazai pályán úgymond prófétává válni, azonban ha egyszer sikerül eltalálni a megfelelő ízvilágot és marketinget, minden zökkenőmentesen megy a maga útján.
„Tipikus jelenség. Olyan innováció, ami a maga bizarr módján mégis hű marad az ország gasztronómiájához” – írja Miroff az éppen ezért kül- és haza földön is töretlen népszerűségnek örvendő dorilocosról.