Azt vetette a nyugati államok szemére, hogy a Közel-Keleten hozzásegítették a dzsihadistákat megerősödésükhöz és ezzel létrehoztak ,,egy Frankensteint” a térségben. Visszautasította továbbá az Irak és Szíria elleni bombázásokat, mivel azok során sokkal több civilt ölnek meg, mint amennyivel közelebb hozzák a terroristák vereségét.
Beszédében úgy vélte, hogy az ENSZ mára egy komolytalan szervetté vált, amely lassan a feledésbe merül és amelynek az eredeti céljait maguk a tagálllamok sértik meg rendszeresen. Példaként azt mondta, hogy a latin-amerikai integrációs szervezetek – ALBA, Unasur, Petrocaribe és a Celac – töretlen lendülettel dolgoznak a térség érdekében. Kitért a Kuba elleni embargó tarthatatlanságára és védelmébe vette Cristina Fernández de Kirchner argentin elnökasszonyt az amerikai ,,pénzügyi intervencióval” szemben.