Az Il Giornale című jobboldali napilap kommentárja szerint ez a legelső alkalom, hogy egy pedofíliával vádolt érseket a vele szemben indított jogi eljárás során késedelem nélkül letartóztatnak, ráadásul a pápai állam falain belül.
Az olasz újságok azt is kiemelték, hogy Jozef Wesolowski keddi letartóztatását a Vatikán azonnal nyilvánosságra hozta – irja az MTI.
Az Il Giornale értesülései szerint Wesolowski Lengyelországban és a Dominikai Köztársaságban követte el a gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseket. A karibi országban 2008-2013 között vezette a nunciatúrát, de már a nyolcvanas évektől a vatikáni diplomáciában dolgozott.
Az eseteket a dominikai főváros, Santo Domingo érseke jelentette a Vatikánnak tavaly, miután közismertté vált, hogy Wesolowski a város tengerpartján találkozott a gyerekekkel, és ezeket munkatársain keresztül magához is rendelte. Szintén pedofíliavádakkal a lengyel ügyészség is vizsgálatot indított az egykori érsekkel szemben.
A Vatikán Állam és Lengyelország között nincsen kiadatási megállapodás, ezért Wesolowskival szemben aktuális tartózkodási helyén, a pápai államban indítottak eljárást.
A vatikáni jogi gyakorlat szerint az elsőfokú ítéletet a Hittani Kongregáció mondta ki azzal, hogy júniusban laikus státusba helyezte Jozef Wesolowskit. A volt pap fellebbezéssel élt, a Vatikán most a letartóztatással válaszolt. A másodfokú tárgyalás októberben kezdődhet a vatikáni bíróságon.
A Corriere della Sera című napilap úgy tudja, hogy a 66 éves és gyenge egészségű Wesolowskit a pápai állam területén levő vatikáni bíróság épületének egyik szárnyában tartják fogva. Nem került a vatikáni börtönbe, de a házi őrizetnél szigorúbb bánásmódban részesül. Ajtaja előtt svájci gárdisták felügyelik, hogy ne hagyja el a Vatikánt.
Ferenc pápa ebben a kérdésben nem hozott létre bizottságot, nem kért fel külső szakértőket, egyedül és határozottan döntött Wesolowski letartóztatásának elrendelésével – jegyezte meg az Il Fatto Quotidiano című napilap. Hozzátette, hogy a Wesolowskival szembeni fellépést az ENSZ illetékes szervei is sürgették a Vatikántól.