Indián törzsek tiltakoznak a nicaragua-csatorna építése miatt

Nicaraguai benszülöttek egy csoportja azzal a kéréssel fordult a managuai kormányhoz, hogy végezzen vizsgálatokat az óceánközi csatorna építésének hatásairól: az indiánok tilakoznak, mert a területükön halad el a csatorna és semmit sem tudnak róla.

A helyi hírek szrint a kínai koncesszióban épülő óceánközi viziút munkálata már idén decemberben megindulnak, de nincsenek olyan hatástanulmányok, amelyek a területen élő indiánok jövőjével foglalkoznának. A nicaraguai bennszülötteket képviselő szervezet a tiltakozó jegyzéket Washingtonban hozta nyilvánosságra, ahol második napja folyik az ENSZ rendezte Indián népek világkonferenciája.

Ez az első alkalom, hogy az immár két éve nyilvánoságra került és sokat tárgyalt, vitatott Nicaragua-csatorna kérdésében az indiánok is megszólaltak. A nicaraguai viziút, amelynek tervei már a XIX. században is felmerültek – még mielőtt a Panama-csatorna megépült volna – Kína segítségével valósul meg a közép-amerikai országban.

A tervek szerint a Nicaragua, vagy óceán-közi csatorna egy, a Panama-csatornánál szélesebb, az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő víziút megaprojektjének keretében két mélytengeri kikötő, egy olajvezeték, két repülőtér és egy vasútvonal is épülne a mintegy 40 milliárd dollárnyi kínai tőkéből.

A csatorna építéssel a hong-kongi székhelyű, HK Nicaragua Canal Developement Investment Co. Limited (HKND Group) bíznák meg. A konzorcium igazgatója, a kínai Wang Jing médiamogul szerint a munkálatok mintegy tíz évig tartanának és az építkezés után a csatorna kezelési joga 50 évig a HKND Group kezében maradna.

A keret-megállapodás azt sem zárja ki, hogy a csatorna üzemeltetési jogát további 50 évre meghosszabbítsák a felek, így a HKND akár 2123-ig igazgathatná a második óceánközi víziutat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez