“Cochabamba és Yacuíba volt polgármestereivel, Cochabambában, Chaparében, esetleg a Chacón nyithatnánk meg az éttermet. Olcsón adnánk az ételt, és a vendégek pedig fényképezkedhetnének a volt államfővel. Persze a fotóért már szép summát kérnénk” – mondta Evo Morales az El Debernek adott pénteki interjújában.
Bolívia első őslakos és földműves származású elnöke egyébként a közvélemény-kutatások szerint szinte biztosan számíthat újraválasztására az október 12-én esedékes voksoláson. E második mandátum lenne Morales elnök utolsó kormányzati ciklusa, mivel a pártjához és személyéhez is szorosan köthető 2009-es új bolíviai alkotmány két elnöki terminusban állapítja meg az ország államfője által maximálisan a poszton töltött időszakok számát.
A fent említett interjúban Morales többek között arra is kitért, hogy némi aggodalommal tölti el, hogy pártján, a MAS-on belül egyelőre nincsen olyan karizmatikus figura aki személye után vezető szerepet tölthetne be a politikai formáció élén.