Az első számú gyanúsítottat több, a chilei fővárosban korábban elhelyezett pokolgép telepítésével is vádolják, két társát pedig bűnrészesként tartóztatta le a rendőrség. A most letartóztatott férfi ellen a hatóságok a július 12-i pokolgépes merény elkövetésének gyanújával emelhetnek vádat, felelősségét a szeptember 8-i, 14 embert megsebesítő akcióban még vizsgálják a nyomozók.
Rendőrségi jelentések szerint a csütörtök hajnalban letartóztatott három gyanúsított anarchista csoportokkal állhatott szoros kapcsolatban. A csoport nyomára véletlenül bukkant a rendőrség, miután megállítottak egy, a piros jelzésen áthaladó gépkocsit, amely nagy mennyiségű robbanóanyagot szállított.
Michelle Bachelet chilei elnök asszony elmondta, hogy az igazságszolgáltatás a törvény teljes szigorával jár majd el a demokratikus rend ellen szervezkedő szélsőséges csoportokkal szemben.
Az El Mercurio napilap szerint 2005-óta mintegy 198 pokolgépet telepítettek Chilében, bankok, nagykövetségek, éttermek, sőt egy templom és egy óvoda előtt is.