Érzéki csalódás: nagyot villantott a kolumbiai női kerékpáros csapat

 

Hatalmas botrányt kavart a kolumbiai női kerékpáros csapat meze az olasz Giro di Toscanán, ugyanis a medencetájékon megtévesztően testszínű,tapadós biciklisruha miatt első látásra úgy tűnt, mintha a lányok meztelen alsótesttel álltak volna a kamera elé.

A Nemzetközi Kerékpáros Unió elnöke, Brian Cookson egyenesen elfogadhatatlannak minősítette a mezt, amely kijelentés csak olaj volt a tűzre, hiszen a kolumbiai lányok képei így is futótűzként terjedtek a közösségi médiákon.

Az mezt – amit egyébként rögtön a védelmükbe vettek a kerépáros hölgyek – a csapat egyik tagja, Angie Tatiana Rojas tervezte, aki elmondta, hogy semmiféle hátsó szándék nem vezérelte a ruha megálmodásakor. A sportoló azt is kifejtette, hogy a mez minden nemzetközi előírásnak és praktikus felétlenek megfelel, és a szponzorok sem emeletek szót ez idáig a viselet ellen.

A csapat kapitánya sajnálatosnak nevezte, hogy a kerékpárosok köznevetség tárgyává váltak, hiszen az egyenruhát már több min kilenc hónapja hordják lányai, minden különösebb botrány okozása nélkül.

Kinevetni a hölgyeket talán tényleg túlzás, az azonban tény, hogy első ránézésre könnyű bedőlni az érzéki csalódásnak, mivel a testszínű mez valóban milliméteres pontossággal követi sportolók idomait.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez