Néhány hónappal ez előtt az elemzők jó része biztosra vette, hogy az októberi választások eredményei majd a papírforma szerint alakulnak, azonban egy sor nehezen megjósolható körülmény Brazíliában és Uruguayban is némileg átrendezte az erőviszonyokat.
Brazíliában – Latin-Amerika első és világ hetedik legnagyobb gazdaságát vezető egykori gerilla – Dilma Rousseff a Munkáspárt (PT) közel 12 éves regnálásának meghosszabbítására és második elnöki terminusa elnyerésére készül, elődje, Luiz Inacio Lula de Silva nyomdokain haladva. Uruguayban a szintén harcos baloldali múltjáról és egyszerű életviteléről híres José Mujica, a Széles Front (Frente Amplio) élén, pártársa, az elnöki posztot 2005 és 2010 között betöltő Tabaré Vázqueznek adná át a hatalmat, már ha ezt a választók is így gondolják majd. Most azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy az újraválasztás csak a bolíviai Evo Morales számára lesz sima menet.
A múlt hónapban egy légi katasztrófában váratlanul elhunyt szocialista jelölt, Eduardo Campos helyére Dilma Rousseff kihívójaként az 58 éves Marina Silva ugrott be, akinek személye nem várt kihívások elé állította a jelenlegi elnök asszonyt.
Az evangélikus keresztény és elszánt környezetvédő Silva mind a konzervatív, mind a baloldali, sőt még az ez idáig el nem kötelezett választók számára is vonzó alternatívát kínál, mint az ország első, „fekete és szegénysorból” felemelkedett esetleges elnöke. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint azok a múlt heti közvélemény kutatási adatok, amelyek azt mutatják, hogy a mostani választói preferenciák szerint az Silva az október 26-i választáson 47%-os támogatottságával, négy ponttal utasítaná maga mögé Dilma Rousseff-et, ami akkor is beszédes arány, ha statisztikákt hibahatárát figyelembevéve technikailag ez döntetlent jelent.
Uruguayban szintén új arc kavarta fel az állóvizet, mégpedig egy volt elnök fia, a 41 éves Luis Lacalle Pou, aki jobbközép Nemzeti Párt (PN) jelöltjeként egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A statisztikák szerint Pou 28%-ra tornászta fel magát Vázquez 40%-ával szemben.
A kevéssé ismert Pou afféle fiatalos energiával robbant be a versenybe egy olyan 74 éves jelölt ellenfeleként, aki az elemzők szerint nem kifejezetten halad a korral, mint ahogy azt sem ismeri fel, hogy az elmúlt tíz évben a választók és a pártpolitika is jócskán megváltozott. Talán nem ez a legfontosabb szempont, mégis, Vázquez például kategorikusan visszautasítja a közösségi médiák használatát és nyílt vitában sem hajlandó szembeszállni a Nemzeti Párt jelöltjével.
A három választásokra készülő ország közül kétség kívül Bolívia ad okot a legkevesebb találgatásra. Evo Morales, a MAS őslakos származású, karizmatikus elnöke toronymagasan, 56%-kal vezet, szemben az meglehetősen széthúzó ellenzék legerősebb jelöltjének halovány 17%-ával.
Tény, hogy Morales is visszautasította a nyilvános elnökjelölti vitát, ám Tabaré Vázquezzel ellentétben ő ezt nyugodtan meg is teheti, mivel a bolíviai gazdaság tíz éves távlatban sohasem látott növekedési rátát mutatott és még a legpesszimistább becslések szerint is az elkövetkezendő öt évben nem kell attól tartani, hogy az andoki ország lendülete megtorpanna.
A konzervatív elemzők szerint a korábbi, közel 6%-os éves expanzió után a latin-amerikai gazdaságok idén csak 2,7%-os általános növekedést mutatnak majd, így sokan már a fiatal középosztály elszegényedését és új politikai szeleket jósolnak.
Az FMI által festett sötét képpel ellentétben az Amerika-közi Fejlesztési Bank tanulmányai szerint a 2013 és 2017 közötti időszakra jósolt 1%-os lendületvesztést a latin-amerikai országok a költségvetési források hatékonyabb elosztásával – például munkaerőpiac és az oktatási rendszer reformjával, a gazdaság termelékenységének felpörgetésével – hatékonyan tudnák ellensúlyozni, így azért még korai lenne temetni az elmúlt években kontinens-szerte sikeres és népszerű kormányokat.