A brazil bébi, akinek két anyja és egy apja van

Azt tudjuk, hogy előfordulhat: egy csecsemőnek két apja is van, hiszen nem sikerül  egyértelműen meghatározni a vizsgálatokon a vér szerinti apát, és ketten is igényt tartanak rá.

Az azonban, hogy valakinek hivatalosan két anyja legyen, csak Latin-Amerikában fordulhat elő. Egy brazil bíróság engedélyezte, hogy egy nemrég született csecsemőnek a születési anyakönyvi kivonatában két anya és egy apa szerepeljen. Rafael Pagnon Cunha, Río Grande del Sur bírója az indoklásban elmondta, hogy a gyermek biológiai szülei és az édesanya nőnemű élettársa fordult ezzel a kéréssel a hatóságokhoz. A két nő hivatalosan is házasságot kötött két hnappal ezelőtt és a biológiai apa, egy barátjuk, hozzájárul ahhoz, hogy közreműködjön a gyermekáldásban. Az eset kapcsán a bíró megjegyezte, hogy a gyermeket szerető emberek veszik körül és mnden feltétel adott, hogy bolog gyermekkora legyen, éppen ezért nem látott indokot arra, hogy elutasítsa ezt a kérést.

A 26 éves Fernanda Batagli Kropenski és a 27 éves Mariani Guedes Santiago közösen kérték meg barátjukat, Luis Guilherme Barbosát, hogy segítse hozzá őket egy gyermekhez. A kicsi idén augusztus 27-én született. Az eset példaértékű, mondta Maria Berenice Dias, a tartomány bírói szövetségének vezetője: a törvényt hozzá kell igazítani a társadalmi igényekhez.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez